Pénteki kultúrrandi Szendrey-Nagy Olivér énekes-dalszerzővel

Először 2018 telén hallottam Szendrey-Nagy Olivér nevét (és hangját) a Rossz versek című filmhez készült dalokban. Nem sokkal később utánajártam, hol érhető még tetten, így leltem rá a kéttagú Papaver Cousins zenekarra, ami mára csak Olivérből „áll” és Papaver néven fut, és épp egy hete állt elő egy új klippel Daddy Issues című szerzeményéhez. Dalai nagyon valamilyenek, és leginkább semmi máshoz nem tudnám hasonlítani őket. Egyszerűen csak jó érzés hallgatni. A héten – a biztonsági előírásokat szigorúan betartva – Olivérrel beszélgettünk.

Mesélj kicsit az elejéről: hogy kezdtél el zenélni, mik voltak az első lépések?

Otthon nagyon sok zenét hallgattunk és koncertekre jártunk közösen a családdal. Talán ezek fontosabbak, mint az általános iskolai furulyatanulmányaim. Két olyan pillanat volt már tizenéves koromban, amikor azt éreztem, hogy engem a dalszerzés érdekel a legjobban. Az egyik, amikor az apukám mondta, hogy Dylant valószínűleg irodalmi Nobel-díjjal fogják egyszer díjazni, vagy legalább jelölni. Ez még 2009-2010 körül volt. Kíváncsi lettem, belehallgattam, és egy teljesen új, felfedeznivaló világ fogadott. A másik is ekkoriban történt: kijött az It Might Get Loud című dokumentumfilm, ami három gitárosról szól. Az egyikük Jack White volt (Jimmy Page és The Edge mellett), aki a filmben egy húrból, egy hangszedőből, egy kólásüvegből meg egy fadarabból egy gitárszerű hangszert csinál. Valamiért elemi erővel hatott rám az a jelenet.

Mikor kezdtél el dalokat írni?

Mint ahogy minden tini, én is írtam verseket. Aztán elkezdtem megpróbálni összerakni zenekarokat, de végül annyira meguntam, hogy vagy nem vesszük komolyan, vagy várni kell valamire/valakire, hogy elkezdtem én feldolgozásokat énekelni. Az első saját dalokat már Barnival (Nagy Barnabás, a Papaver Cousins másik tagja – a szerk.) írtuk 2014 körül.

2015-ben Nagy Barnabással előrukkoltatok a Papaver Cousins formációval, ami mára Papaverré alakult. Mesélnél erről egy kicsit, miért döntöttetek így?

Sallai Laci mondta egyszer az Akvárium előtt, hogy szerinte egy zenekarnak vagy felállásnak kb. 5 év az élettartama. Azalatt annyi minden változik, emberek, helyzetek, álmok. Tényleg változik minden, de ez így a legjobb. „What you once were isn't what you want to be anymore”.

Ha valaki nem hallott még tőled semmit, hogy mondanád el neki, milyen a Papaver?

Hogy az elmúló dolgok szépségét próbálom megénekelni.

Mik/kik inspirálnak?

Amikor valamit úgy hallok, látok vagy olvasok, hogy azt hiszem, hogy új, aztán pedig kiderül, hogy csak máshogy mesélik el. Azt hiszem, hogy az egyik erősségem, hogy majdnem mindenben tudok találni valami olyat, ami tetszik nekem. Valószínűleg ezért tudom szeretni a Wilco meg Daniel Johnston mellett mondjuk Post Malone-t meg Kanye Westet.

Hogy zajlik nálad az alkotói folyamat, hogy születnek a dalok?

Sokat jegyzetelek a telefonomba, akár egy-két szót. Esetleg folyószövegben azt, ha láttam valami érdekeset, vagy épp teljesen hétköznapit a világban. Ezzel párhuzamosan sokat zongorázom és szokott lenni egy pont, amikor kiderül, hogy valamelyik fél sor jó valamelyik dallamra. Emiatt izgatott leszek, és addig forgatom egymásba a szavakat meg a hangokat, amíg valami kész nincs annyira, hogy biztos ne tudjam egyszerre elénekelni és eljátszani. Ez általában felbosszant, és addig járok rá a zongorára, mint valami nassoló, amíg elő nem tudom adni. És kész.

A dalaidnak sajátos hangulatvilága van, amely a szövegeidre is jellemző. Mik azok, amik szövegírásra ihletnek?

Általában az, ha valami felidegesít, megérint, megbénít. Valami annyira szélsőséges, hogy ne bírjam magamban tartani. De van, hogy csak simán hasztalannak érzem magam, és ennek az érzésnek az elhessegetésére az egyik legjobb, ha leírok valamit.

2018-ban belecsöppentél a VAN filmzenekarba is, a Rossz versekhez készült album dalait már te énekelted fel. Hogy történt ez?

Egy szép őszi délutánon felhívott a VAN és a Rossz versek rendezője, Reisz Gábor, hogy lenne-e kedvem megpróbálni pár dalt a készülő filmzenekaros lemezhez. Természetesen volt kedvem hozzá. A VANt is nagyon szerettem és annak idején azokat a dalokat, amiket most koncerteken énekelhetek, az utcán fütyörésztem. Mi Gáborral nem ismertük egymást előtte, a filmzenekari tagok közül csak a két Andrással (Kálmán András és Koroknay András, a zenekar billentyűse és basszusgitárosa – a szerk.) dolgoztam már korábban. Őszintén szólva nagyon izgultam, amikor először felmentünk a stúdióba, hogy megpróbáljak pár dalt. Szerettem volna, hogy bennem találják meg azt, akit kerestek. Azóta jól a nyakán maradtam a társaságnak, és igazán közel is áll a szívemhez ez az egész. Maga a lemezfelvétel teljesen más élmény volt, mint addig bármi. Nem énekeltem még más dalait, más instrukciójával, magyar nyelven. Azt hiszem, hogy szakmailag is nagyon sokat tanultam, meg folyamatosan tanulok is ebből.

Nemrég szerepeltél a Dalfutárban is. Milyen élményekkel gazdagodtál, hogy érezted magad?

Nagyon lázas voltam a stúdiós napon, emiatt nem tudtam magam elengedni teljesen, ezt sajnálom. Én nagyon vártam, mert szerintem egy szuper műsor, és őszintén jó érzés, hogy dalszerzőként benne lehettem a játékban. Az tudta beárnyékolni a dolgot, hogy azt éreztem, nekem ez fontos, másnak viszont nem biztos, hogy ugyanannyira az. Amikor teperni kell amiatt, mert valaki státuszból megengedheti magának a nemtevést, az megalázó. Rossz olyannal játszani, aki nem akar nyerni. Ettől függetlenül kint van a szobám falán a kép, amit ott kaptunk, és jó szívvel gondolok rá vissza, ha ránézek.

Mivel foglalkozol, amikor nem zenélsz (és amikor nincsen vészhelyzet, karantén)?

Elkezdtük több mint egy éve a Banding projektet, leginkább azzal. Ez egy olyan szolgáltatás, ami zenekarok külföldi érvényesülését segíti azzal, hogy összepárosítunk hasonló zenekarokat, és ők cserekoncerteken vagy közös dalíráson keresztül el tudják érni a partnerzenekar rajongói bázisát.

Mivel töltöd most a kényszerszünetet? Termékeny korszak ez dalírás szempontjából?

Kísérleteteket végzek a kutyámon, Petin, hogy vajon lehet-e annyira gyorsan simogatni, hogy kigyulladjon. Emellett próbálok kialakítani egy kis házi stúdiót magamnak, hogy tudjunk haladni a VAN Filmzenekar tervezett EP-jével és a Papaver dalokkal is. Szóval van azért időm zenélni, új dalokon dolgozni. Amikor az előző elfoglaltságok nem oldják eléggé a bezártság miatti szorongásom, akkor meg a Red Dead Redemption 2-vel játszom és lövök, akit érek, vagy olyan sorozatokat nézek, amikben régi autókat újítanak fel.

Mik a terveid, mivel készülsz a közeljövőben?

Nehéz tervezni ezzel. Nem tudom, hogy a bezártság hogyan alakítja át a zenefogyasztási szokásokat. Amíg az a helyzet, ami ma, addig folytatom ezeket. Dolgozom a Bandingen, új dalokat írok, filmzenekar EP-t csinálunk és megpróbálok önmérsékletet gyakorolni és nem rájárni a csokikra, amiket pánikból megvettem. A viccet félretéve van egy teljes nagylemeznyi dalom a Papaverrel, és single-öket szeretnék kiadni. Addig meg minél több emberhez eljuttatni az előző dalt, a Daddy Issuest.

Olivérrel és a VAN filmzenekar tagjaival tavaly nyáron készült interjúnk itt olvasható.

Fotók: Vajda Réka