Tasnádi Gergely Eldoradója konstruktív választ ad a bulinegyed problémájára: bányaként fogja fel, ahol a kocsmák szolgáltatják azt a nyersanyagot, amiből aztán az ott élők számára értéket teremthetünk. Ezen a héten az építészt kérdeztük a projekt mellett többek között arról is, hogyan került a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, és hogy mit csinál most Hollandiában.
Milyen élmények azok, amelyek befolyásolhatták, hogy építészettel foglalkozz?
Gyerekként gyakori program volt édesapámmal (Tasnádi József Munkácsy-díjas képzőművész – a szerk.), hogy nagy sétákat tettünk a városban. Különösebb cél nélkül, leginkább beszélgetni indultunk. Az építészet mint téma óhatatlanul bekerült a beszélgetések közé és azóta se kopott ki onnan.
A középiskolában hamar rájöttem, hogy nekem az megy jól, ha többféle terület között kell összefüggést keresni vagy teremteni.
Az építészet egyedülálló abból a szempontból, hogy egyszerre művészet és tudomány, ismeretanyaga tágas.
Egy épület leginkább fizikai problémaként írható le, de legalább ugyanennyire gazdasági vagy éghajlati kérdés is. Ez a kirakós jelleg számomra nagyon izgalmas.
A középiskolát követően mégis az ELTE-n kezdtél történelmet tanulni.
Igen, az előbb említett kirakós tulajdonságot az érettségi után a történelemtudományban láttam viszont. A bölcsészkar azonban nem igazán volt nekem való. Szerencsére időben abbahagytam, de a történelem iránti érdeklődésem nem múlt el.
Hogy kötöttél ki ezután a MoME-n?
Igazság szerint nekem mindig is az építészet volt a kiszemelt cél, de a Budapesti Műszaki Egyetemet nem éreztem nekem valónak, a MoME-ra pedig az érettségi alatt nem tudtam felkészülni. Miután az ELTE-t abbahagytam, látszott, hogy most van lehetőség felkészülni a felvételire. Szerencsére a szüleim nagyon támogatóak voltak. Édesapám vállalta, hogy felkészít, így elkezdődött vele egy nagyon intenzív „kiképző” időszak, ami végül sikeres felvételivel zárult.
Milyen szellemi közegbe kerültél a MoME-n?
Az első két év fantasztikusan jó volt, lehetetlen volt nem élvezni. Nagyon családias hangulatban dolgoztunk, intenzív együttműködés, együtt-gondolkodás volt mind az osztály tagjai és mind a tanárok között. Nagy hatással volt rám a volt tanszékvezető, Nagy Tamás és Csomay Zsófia, mindketten Ybl-díjas építészek. Nagy Tamás volt az első, akivel épületet terveztünk, Csomay Zsófia pedig, bár idén múlt 80 éves, elképesztő energiájával és fogékonyságával nagyon inspiráló személyiség.
Az egyetem lehetőséget ad arra, hogy létező helyszíneket gondoljatok újra vagy azokra tervezzetek valami klassz dolgot. Nekem nagyon tetszik a Line Up híd, amit a Hungaroring pálya fölé terveztetek Papp Nikolettel és Cseszlai Barnabással együtt.
A Hungaroring a 30. Magyar Nagydíj kapcsán kereste meg az építész tanszéket: egy építészeti léptékű ikonikus műtárgyra gyűjtöttek ötleteket. A mi osztályunk kapta a feladatot. Számomra ez kedves munka volt, nagy figyelemmel kísérem ezt a sportot. A pálya felújítása azóta is várat magára, de ki tudja, hátha előveszik a fiókból az ötletet.
Mi ennek a koncepciója?
A Hungaroringen van egy létező gyalogoshíd, ami a célegyenes felett fut. Mi egy egyszerű gesztussal ezt a hidat meghosszabbítottuk a pályát keresztülszelve: ezen a futam közben biztonságosan lehet sétálni, így egészen új perspektívát kaphat a néző a versenyről. Különböző kilátópontokból, megállókból lehet ránézni a versenyre.
A MoME-n az első év végén van egy tervezési feladat, amit az adott osztály közösen megvalósít. Ez nálatok egy bakonyi pihenőhely volt.
Igen, erre a feladatra az egyes osztályok tagjai adnak egy-egy választ, majd közösen kiválasztják azt, amelyiket meg szeretnék építeni. Nekünk egy egykori vadászház romjaira kellett erdei pihenőt terveznünk. Szabó Ráhel tervét valósítottuk meg a tíznapos építőtábor alatt. Ezek a táborok azért fontosak, mert a hallgatóknak lehetőségük van megtapasztalni, milyen a különféle anyagokat megmunkálni, milyen csapatban dolgozni (építeni), és hogy miként kell megtervezni a kivitelezés folyamatát.
A MoME-s mestermunkád, amelyre az egyetem rektori díját is megkaptad, és több nemzetközi díjra is felterjesztettek, az Eldorado. Ez egy olyan hely a bulinegyed szívében, ahol a vendéglátó egységek által termelt bizonyos típusú hulladékokat lehet újrahasznosítani. Hogyan született meg ennek az ötlete?
A MoME-n a diplomázók általában kapnak egy hívószót, egy ajánlást a diplomamunkák tematikáját illetően, a mi évfolyamunké a „szociális” volt. Nekem erről a konfliktus szó ugrott be, ebből az irányból közelítettem meg a problémát.
Számomra az egyik legérdekesebb konfliktus évek óta a pesti bulinegyed, talán azért is, mert ott nőttem fel.
A helyi lakók és használók közti feszültségre reagál a terv.
Mi az Eldorado koncepciója?
A mestermunka programja az újrahasznosító tevékenység városi szövetbe integrálásán keresztül a városlakók fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletváltását célozza. A kísérleti műhely a bulinegyed több száz vendéglátóipari egységében termelődő, helyben újrahasznosítható (elsősorban műanyag) hulladék felhasználási területeit kutatja. A választott tervezési területen a néhány meglévő, rossz minőségű épület elbontásával egy tűzfalak által határolt terület jön létre, amelyen passzázs nyílik a Kis Diófa és Csányi utca között. Erre a gerincre fűződik fel a program 3 fő egysége: az újrahasznosító műhely, egy rövidtávú lakhatást biztosító lakóegység, valamint a közönségforgalmi terek.
A műhely tömbje a Kis Diófa utcában feszül két tűzfal közé. A rácsos tartótető- és falszerkezet transzparens épület kialakítását teszi lehetővé, így az utcaforgalom számára megfigyelhető a bent zajló tevékenység. A lakóépület a Csányi utca 8. szám alatt álló, 3 szintes kis bérházhoz közös lépcsőházzal csatlakozik. A kis lakóegységek elsősorban a műhelyben dolgozó, kísérleteket végző, budapesti lakóhellyel nem rendelkező alkotók számára vannak fenntartva, segítve rövidtávú lakhatásukat. A közönségforgalmi tereket a Kis Diófa és Csányi utcákat összekötő, kizárólag gyalogosforgalom számára szolgáló passzázs és az erről nyíló 3 tűzfallal körbevett, bolhapiacnak alkalmas térrész alkotják.
E projekt kapcsán mondtad, hogy a bulinegyed egy bánya. Hogyan értsük ezt?
A romkocsma-negyed egy nyersanyagban gazdag terület. Az itt található rengeteg vendéglátóipari egység viszonylag azonos minőségű és jól kiszámítható mennyiségű hulladékot termel. Ezt kigyűjtve és átalakítva a kerület számára hasznos dolgok (pl. bútor, építészeti alapanyag) készülhetnek. Az egyes egységek a működési engedélyük részeként egyfajta hulladékadóval tartoznak a kerületnek, ez azonban nem pénzbeli kötelezettséget, hanem a hulladék szelektíven való gyűjtését és Eldoradóba való szállítását jelenti. A bánya jellegre ráerősít, hogy a telek maga is csupa tűzfallal határolt, katlanszerű terület.
Azt is hangsúlyoztad, hogy fontos, hogy a recycling tevékenységek a modern városlakók szeme előtt folyjon. Miért lényeges ez?
Mára úgy alakult, hogy egy városlakó ember nem látja, hogy az általa használt erőforrások honnan jönnek és mivé lesznek. Hogyan kerül az áru a boltok polcaira? Hová kerül a szemetünk, miután elszállították? Hová folyik a víz miután, eltűnik a kagylóban?
Ahhoz, hogy az újrahasznosítás fontossága tudatosuljon, látni is kell, mit akarunk újrahasznosítani.
A ciklikusság élményét kell megmutatni a lineáris, pusztán felhasználó hozzáállás mellett.
Hogyan kerültél Hollandiába?
A diplomatervemhez előzetesen sok kutatást végeztem a low-tech műanyag újrahasznosítás lehetőségeiről. Így találkoztam Dave Hakkens holland designer gépeivel és szervezetével, a Precious Plastickel. A tervezés megkezdéséhez az internetről kellő információhoz jutottam az egyes gépekről és a munkafolyamatokról. Egy bizonyos pont után azonban hiteltelennek éreztem, ha ezek működését nem látom élőben is, így csatlakoztam a Precious Plastic kutató-fejlesztő projektjéhez. Ebben a projektben nagyjából az én diplomaprogramomnak megfelelő munka zajlott: új generációs újrahasznosító gépek és az ezek használatával készült tárgyak valósultak meg. Jómagam egy építőelem kifejlesztésén dolgoztam. Végül mindegyik tárgy ki lett állítva a holland designhéten 2019 novemberében. A megszerzett tapasztalat sokat segített, hogy idén tavasszal már magabiztosan vihessem végig a diplomát.
Az esetedben hogyan viszonyul egymáshoz a tervezés és a megvalósítás?
A Precious Plasticnél töltött időszak alatt lett számomra kiemelkedően fontos a kettő szoros összekapcsolása. Ha a tervezőstúdió és az alkotóműhely egy térben vannak, a számítógépen megtervezett elemeket, struktúrákat vagy önálló, vagy csapatmunka keretében meg is tudod valósítani. Egyből tesztelheted az ötletedet, és nem töltöd minden idődet a képernyő előtt ülve. A Preciousnél a fizikai munkavégzés nagyon fontos részét képezte a mindennapoknak. Erre hosszútávon is igényem van, igyekezni fogok ezután is olyan dolgokba belefogni, ahol ez megvalósítható.
Miből merítesz ihletet?
Ihletnek nem nevezném, de igen gyakori, hogy a tervezés során az adott helyszín, program kapcsán eszembe jut egy-egy film, abból egy jelenet, szövegrészlet, esetleg beállítás.
Természetfilmekből, történelmi dokumentumfilmekből és játékfilmekből egyaránt. A filmes memóriám eléggé éles, általában pontosan emlékszem, hogy melyik filmben mit és hol kell keresnem. Ennek a szokásnak általában van valami hatása, legyen szó a terveim akár forma-, akár gondolatvilágáról.
Az Eldoradónál például gyakran megnéztem Smith ügynök egyes jeleneteit a Mátrixból.
Kik vagy mik azok a dolgok, amik motiválnak?
Most leginkább a rotterdami Superuse stúdió tervezési filozófiája hat rám. Ők régi, elhagyott épületek, kihasználatlan struktúrák egyes alkalmazható szerkezeti elemeivel alkotják meg koncepcióikat.
Az elmaradt milánói designhétre egy izgalmas installációval készültetek a Precious Plastickel. Mi lesz ezzel a projekttel?
Az általunk fejlesztett újrahasznosított műanyag téglából létrehozott pavilon készült volna el a De Stijl stílusirányzatra reflektálva a milánói Leonardo Da Vinci Természettudományi Múzeum udvarán. A munka már javában folyt, amikor Olaszországban súlyosra fordult a járványhelyzet. Jelen állás szerint jövőre megépíthetjük, az igény továbbra is fennáll.
Milyen terveid vannak?
A Precious Plastic új, Portugáliában felépülő önfenntartó falu projektje (Project Kamp) rendkívüli módon foglalkoztat. Low-tech megoldásokkal működtetni egy közösséget, kezdve az építészettől egészen az energia- és élelemtermelésig. Nagy kihívás lesz, de mindenképp szeretnék részt venni ebben. Jelenleg szeretném a diplomamunkám minél több helyen megmérettetni, szerencsére ehhez az egyetem is nyújt segítséget. Hosszabb távon a már említett a Superuse-nál el tudom képzelni a jövőmet, annál is inkább, mert Hollandiában nem csak dolgozni, de élni is nagyon szeretek. A diplomamunka felvetéseit is szívesen kipróbálnám a valóságban is.
Mely munkáidra vagy a legbüszkébb?
Nem emelnék ki egyet sem, azokat szeretem a leginkább, amikor érzem, hogy fejlődtem a munka során, legyen az akármilyen kis projekt. A legnagyobb fejlődés számomra az újrahasznosított építőelem kikísérletezése volt.
Egy könyv, ami nagy hatással volt rád:
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
Ha nem építész lennél, akkor:
természetfotós
Egy hely, ahová elutaznál:
az afrikai szavanna
Egy zene, amit szívesen hallgatsz:
filmzene
Egy film, ami nagy hatással volt rád:
Mátrix, Macska-jaj
