„A színház nyisson, a néző meg alkosson" – ez akár Valcz Peti ars poeticája is lehetne, aki, bár rendezőként kezdte pályafutását, színészként és filmrendezőként is tevékeny. Agyas színésznek tartja magát, akit bosszantanak a globális világ abszurditásai, és leginkább az ember-ember kapcsolatokban lát kiutat a nehéz helyzetekből. Ezen a héten Petivel randizunk
Kezdjük a legelején. Hogy lett belőled rendező, és ezt hogyan követte a színészet?
Színészként végeztem az első kaposvári osztályban. Agyas színész voltam, mindig érdekelt az egész rendszer. Rögtön tovább akartam menni rendező szakra, de mesterem, Babarczy László azt mondta, hogy inkább maradjak ott a színháznál, és ő majd tanít. Ebben az időszakban kétszer is rendezhettem a főiskolán. Majd jött Párizs – vagy inkább mentem én. Ott alkotókat képeztek. Ma is inkább így tekintek erre az egészre. Alkotótársakkal szeretek dolgozni. Feszélyeznek a skatulyák. Valójában rendezőként olyan helyzet létrehozására törekszem, ahol nincsenek merev határok. Alkotótársak vannak.
Hogyan hat egymásra ez a kettő a munkáid során? Külön tudod választani őket?
Színészbarát rendező vagyok. Tapasztalatból ismerem a színészek félelmeit. Ez segít elfogadni és kezelni azokat. És azt hiszem, jófej színész vagyok, mert elismerem a rendező előtt álló kihívásokat. Aztán meg ott van az is, hogy többször játszottam, vagy ugrottam be saját rendezésembe. Ez kondicionálja az átmenetet.
Idén megtartottad az első, neveddel fémjelzett minifesztivált. Mi volt a célod a Valcz®napokkal, és hogy sikerült?
Egy váratlan és megtisztelő, kissé bizarr lehetőség volt, hogy megtapasztaljam és elmélyedjek abban a témában, hogy marketing. Hogy mit kommunikáljak az emberek felé magamról. Nem tudom, hogy hány embert ért el a fesztivál. Az biztos, hogy nekem nagyon tanulságos volt két hét alatt megnéznem, eljátszanom, felújítanom az elmúlt négy év munkáit, témáit. Legitimálta azt a rétegzett szemléletet, ami szerint élek, és amit sokszor nagyon bizonytalannak és szerteágazónak érzek. A Valcz®napok elfogadtatta velem, hogy lehetek Valcz. Mindenkinek egy személyre szóló fesztivált kívánok.
Az utóbbi időben a filmrendezésbe is belekóstoltál. Mi alapján döntöd el, hogy egy téma a színpadra vagy a vászonra kerüljön?
Szerintem nincs filmes látásom. Legalábbis nagyon az elején vagyok. A Van feljebb című kisfilm számomra abszolút szűzfilmes próbálkozás volt. Tagja vagyok a Blue Duck Arts forgatókönyvíró műhelynek, és ott csak úgy röpködnek a filmötletek meg a pályázatok. Az egyiknek vállaltam a rendezését, majd kaptunk rá egy csomó pénzt. Relatíve. Ez egy piszok drága világ. Inkább olyan volt korábban, hogy egy filmtervet végül színházban csináltam meg, mert az elérhetőbb volt. De ez a kisfilm, a Van feljebb, nagyon reménykedve indul a fesztiválok sűrűjébe.
A társadalmi felelősségvállalás és az aktivizmus is meghatározó része az életednek, munkáidnak. Mi az a téma, ami leginkább foglalkoztat most? Amit esetleg fel is dolgoznál valamilyen formában?
A zöld forradalom. A Nemnövekedés. Közösségcentrikus vagyok. Nagyon hiszek a kis léptékekben, a megosztásban, az ember-ember kapcsolatokban. Bosszant a globális világ abszurditása, a brazil csirkemáj, a kipufogógáz, a szeméttermelés, a túlközpontosított oktatás, a nagy cégek embertelensége. Vágyom a termelői piacot, a szemétmentes, ökológiai gazdaságot, meg az olyan színházat, ami nagyon együttműködik és közvetlenül reflektál a környezetére. Januárban részvételi színházat csinálunk Szabó Veronikával és a Corvinus Egyetem jövőkutatóival a konstruktív jövőképalkotás témájában. Mert ha belegondolunk, a katasztrófatörténetek nem inspirálnak arra a konstruktív kérdésfeltevésre, hogy Te milyen jövőben szeretnél valójában élni.
Mi volt az eddigi legizgalmasabb művészeti projekt, amiben részt vettél?
A Tünet Együttessel izgalmas az idei Kísérleti Évad, ahogy megpróbáljuk magunkat kihúzni a saját hajunknál fogva. De az indiai Molnár-rendezés is az volt, vagy két évet németül színészkedni, meg a Valcz®napok is. Nem tudnék rangsorolni. Talán a Mary és Max utáni állandó beszélgetés Csonka Gábor autista szakértőnkkel. Az egy olyan zsigeri és kitartóan jó dolog, ami fókusza lett az egész mostani felfogásomnak. Hogy hogyan kellene nem színházi embereket bevonni az alkotófolyamatokba úgy, hogy az kölcsönösen termékeny legyen. Jó ideje ez izgat.
Min dolgozol jelenleg?
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban zajlik első kőszínházi rendezésem. Egy mese. Állati Színjáték a címe. Nagyon élvezzük. Egy állatokból álló színtársulat életében először lát mesefilmet, és az annyira tetszik nekik, hogy feloszlanak. Aztán a kis súgó, vak vakond újra összetereli őket, és rájönnek, hogy az egyetlen lehetőség, ha interaktálnak a gyerekekkel, mert a mesefilmek arra képtelenek. Megint ugyanaz a téma. A színház nyisson, a néző meg alkosson – mert az az igazi élmény. Legalábbis én ezt mindenkivel megosztanám.
Hol láthatunk legközelebb?
November 17-én a Tünet Együttes: A tünetegyüttes című darabjában játszom, ugyanezen a napon a Radnóti Színházban látható a Kezdhetek folytatódni című rendezésem. November 26-án pedig a Szkénében állítjuk színpadra a Szeretett vezérünket.
Az eddigi legfontosabb elismerés a pályám során:
Két egymás követő évben díjat kaptunk a tatabányai MOST Fesztiválon.
A leginspirálóbb ember az életemben:
Ferenc pápa, Dalai Láma, Babarczy László, Paola Rizza, Mohácsi János, Szabó Réka, Pályi Márk és Vallai Péter.
Kedvenc könyvem:
Desmond Morris: A csupasz majom
A legjobb színházi darab, amit az elmúlt évben láttam:
Tünet Együttes: Burok
Fotók: Kultúra.hu/Török Dániel
