Pénteki kultúrrandi Vetlényi Alma divattervezővel

Képző

Új sorozatunkban olyan fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.

Természetes alapanyagokból, szabászati hulladék nélkül dolgozik, ruháit játékosság, elegancia és puritán formavilág jellemzi. Vetlényi Alma csupán 3 éve robbant be a divatvilágba, de azóta már a legnagyobbak elismeréseit is bezsebelte, a Forbes pedig beválasztotta 30 sikeres magyar 30 alatt" listájára. Ezen a pénteken Almával randizunk.

Mesélj pár szóban magadról! Ki vagy te, hogy indult a karriered? Hogy
lesz valakiből divattervező?

A családomnál kezdeném, hisz részben ez határozza meg, ki vagyok én. A szüleim folyton alkottak körülöttem. Az alkotás örömébe és az ebben való kiteljesedésbe ők vezettek be. Édesapám festőművész, édesanyám pedig ruhákat és ékszereket készít. Az ő hatásukra kezdtem el különböző művészeti ágazatokat megismerni. Az öltözködéshez mindketten különleges módon viszonyulnak, és ez az én gondolkodásmódomba is beépült. Azt mindig tudtam, hogy alkotni szeretnék, és ennek sok formáját alkalmazom, alkalmaztam. A rajzoláson és festésen kívül különösképp érdekelt a tánc, mint önkifejező eszköz. Sokáig műveltem is, különböző stílusokban. Mikor közeledett az egyetemválasztás, akkor úgy éreztem, hogy csak az egyik irányt választhatom. A táncban meghatározó szerepet játszik az emberi test és annak anatómiája csakúgy, mint az öltözködésben. Akkor úgy éreztem, bármennyire is szeretek táncolni, az anyagokhoz és a rajzoláshoz jobban értek, így eldöntöttem, hogy jelentkezem a MOME textil-és divattervező szakára. Így kezdtem el megismerkedni a textiltervezéssel és a divattervezéssel. Azóta lediplomáztam és már az egyetem alatt igyekeztem feltárni a saját tervezői stílusom, tervezői identitásom és azt, hogy a szakmán belül hol szeretném elhelyezni magam, mint divattervező.

A Gombold újra! versenynek köszönhetően figyelt fel rád a divatszakma, azóta viszont már rengeteg további elismerést kaptál. Mi történt 2016 óta?

Nagyon sok minden történt. A pályázatokon való részvételekkel az volt a célom, hogy visszajelzést kapjak a munkámmal kapcsolatban, és hogy előrelépést hozzon a jelenlét a szakmán belül számomra. Ez valamilyen szinten meg is történt, azzal együtt, hogy ekkor kezdtem el igazán megérteni azt a közhelyes kifejezést, hogy „nem minden arany, ami fénylik.” Erről röviden csak annyit szeretnék mondani, hogy a fiatalokat támogató pályázatokról átalakult a véleményem és azóta nagyon körültekintően jelentkezem, ha jelentkezem, hasonló megmérettetésekre...

2016-ban még elnyertem „Az év fiatal divattervezője” díjat is a Marie Claire tervezői pályázatán. Azután saját márkám építésével párhuzamosan beterveztem magyar tervezőknek, akik felfigyeltek a munkámra a pályázatoknak köszönhetően. Így voltam tervező-asszisztense például Áron Eszternek is, az ÁERON márka alapítójának és tervezőjének. Azóta minden évben új és új inspirációs forrással készülnek a kollekcióim a fenntartható és etikus divat jegyében. Volt szerencsém divatbemutatókon bemutatni őket, Az érdeklődők a lakás showroomomban fel tudják próbálni a darabokat. Három éve folyamatosan részt veszek különböző szervezésű kerekasztal-beszélgetéseken a fenntartható divat témakörében, de részt veszek designer pop-up vásárokon is. Legfrissebb elismeréseim közül kiemelném a 1st International Young Designer Contest-et, amire 2018-ban hívtak meg Kijevbe, hogy képviseljem Magyarországot, mint feltörekvő fiatal divattervező. Inspiráló élmény volt Közép-Európa különböző pontjairól származó, velem egy cipőben járó fiatal tervezőkkel találkozni és megismerkedni. Idén a Forbes Magazin pedig beválasztott a „30 sikeres magyar 30 alatt” listájára.

Mi határozza meg a kollekcióidat? Mitől lesz valami egyértelműen „almavetlényi”? 

Egyfajta nyers eleganciát képviselek. Azért nevezem nyersnek, mert rendhagyó a formavilága, olykor „puritán”, amit az anyaghasználat tesz mégis elegánssá. A sziluettek pedig azért rendhagyók, mert szabászati hulladék keletkezése nélkül készülnek a ruhadarabjaim, ezért a tervezési folyamat nem a klasszikus módon zajlik. Ennek köszönhetően nagyvonalú megoldások és vissza-visszatérő geometrikus formaelemek jellemeznek egyes darabokat. Az alapanyagok természetesek, általában len, pamut és selyem. Állandó elem még a gombok használata, melyeknek legtöbb esetben formaalakító funkciójuk is van. Ruhadarabjaim a természetes nőiesség képviselőinek szólnak.

Honnan merítesz inspirációt a ruhákhoz?

A természetből, személyes emlékeimből, élményeimből, képzőművészetből, a családomból. Nagyon sok vizuális és lelki inger ér, kiapadhatatlan, hogy honnan meríthetek, már csak szelekcióra és a prioritások felállítására van szükség.

Melyik volt az eddigi kedvenc kollekciód?

Általában az épp aktuális a kedvencem, de az előzőek tanulságai nélkül nem születhettek volna meg. Aktuális kollekciómban − azon túl, hogy a tervezés és kivitelezés környezeti szempontok figyelembevétele mellett készült − a gyermekkoromat dolgoztam fel, aminek köszönhetően kifejezetten játékos, mégis nőies darabok születtek. A kollekció neve „REcollection/Emlékezés”.

Saját gyermekkori ruháim forma- és színvilágát dolgoztam fel és értelmeztem újra dekonstruktív módon. A szabásvonalakban és sziluettekben fellelhető a gyermeki játékosság − fodrok, kivágások, kapucni formájában − , miközben szerepük új értelmet nyer. A fodrok már nem díszítő, hanem funkcionális szerepet kapnak. A kivágások egy-egy testrészt finoman kiemelnek, melyek szimbolikus jelentést is hordoznak. Az emlékek hiányos részeit jelképezik.

A három imidzsdarabon kézi hímzések találhatóak, melyek a gyermekkori naplómból kiragadott mondatok. Ezek a mondatok újra és újra aktuálissá válnak, ahogy a divat egyes korszakai is. A hímzések a ruhák belső oldalán találhatóak, ezzel szimbolizálva az ember belső, személyes értékeit, melyeket csak akkor ismerhetünk meg, ha közelebb kerülünk egymáshoz. Az ilyen megismerések adják az alapját a fenntartható kapcsolatoknak.

Van olyan tervező vagy modell, akivel nagyon szívesen dolgoznál együtt?

Igen, Maria Cornejo tervező.

Mi a kedvenc ruhadarabod?

Egyik gyerekkori narancssárga, hímzett nyári ruhám.

A legmeghatározóbb filmélményed: Jim Jarmousch: Paterson
A kedvenc könyved:
A Biblia
A kedvenc helyed Magyarországon: 
A Duna-part
Egy hely, ahova egyszer mindenképp szeretnél elutazni:
Izraelbe