Mi jut eszedbe elsőre a karikatúra szó hallatán? Ha a Balaton partján rajzolgató, erőszakosan tukmáló bácsikák, akkor ez az interjú neked szól. E heti kultúrrandi vendégünk, Vincze Márton, azaz Lúd bebizonyította, hogy a karikatúra jóval összetettebb és izgalmasabb műfaj, mint azt sejtettük, ráadásul karitatív célokra is kiváló.

Mesélj kicsit a kezdetekről! Hogyan lett az életed része a képzőművészet?

Hatodikos lehettem, mikor a budai Várba érkeztünk az akkor negyedikes húgom díjátadójára. Nyert egy országos harmadik helyet az október 23-ra készített rajzával. Majdnem megpukkadtam. Persze büszke voltam rá, mint testvérre, de tudtam mélyen, hogy erre én is képes vagyok.

A suliba visszatérve az első rajzórán azonnal jelentkeztem a következő elérhető pályázatra. Nem érdekelt, mi az, kihívásra éheztem és teljesíteni akartam. Szólások és közmondások témájában kellett rajzolni, a tanárnő adott mellé egy vékonyka könyvet, amiből ezt választottam:

„Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.”

Érezhettem benne valami önazonosat. Makacsságot. Gioconda krétát ragadtam és telerajzoltam az A3-as méretű papíromat. Arra emlékszem még, hogy − katolikus általános iskolai neveltetésemből adódóan − végig imádkoztam alatta. Ez nálunk szokás volt. Reggeli ima a suliban, esti ima az ágy mellett, rendszeres templomba járás. Egy valamire biztosan megtanított: összpontosítani. Jó érezni, hogy van valami magasabb rendű erő, amiben bízhatsz, ami garantálja, hogy sikerülni fog.

Sikerült. Ugyan csak megyei verseny volt, de első helyet szereztem és egy nagyon menő Casio karórát nyertem. Ezt követően Édesanyám elvitt a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépbe, újabb szakmai zsűrizésre. Szeretett volna beszélni az oktatókkal, hogy ők is látják-e bennem azt, amit Ő. Szalkay mester adott nekem egy hétre való feladatot, hogy kiderüljön. Sírtam, csapkodtam és hisztiztem. Nem ment. Végül a prezentálás után beültettek az előkészítős nyolcadikosok közé, hogy rajzoljak ezer elipszist, két évvel később pedig felvettek a suliba. Harry Potter-érzéssel léptem be az iskolába reggelente, imádtam minden percét. Képgrafika szakon végeztem volna, de a képesítés ötödéve helyett Sport- és Rendezvényszervezői OKJ-t tettem. Bár a mai napig szeretem a klasszikus grafikát, akkor azt gondoltam, a szépművészetből nem fogok megélni. 3D-s programok könyveit bújtam, elindultam agyban a számítógépes rajz, a digitalizált művészet irányába. 

Mi volt az a pont, amikor a grafika és az animáció felől a karikatúrák felé fordultál? Mi fogott meg ebben a műfajban?

Az órát kinőttem, és a katolikus vallás gyakorlása is elkopott idővel. A húgom jelmeztervező lett San Diegóban, én meg otthagytam az animáció BA képzést. Ilyen, mikor az ember keresi a helyét a világban. Az egyetemi rajzórákon úgy éreztem, rajzoltam már elég portrét és aktot középsuliban, valami más kell. Ekkor kezdtem el karikatúrázni a szaktársaimat. Azt szerettem meg benne, hogy gyorsan elkészül és örömet okoz. 

Kit, mit rajzolsz le legszívesebben?

Érzelmeket. Minden arckifejezés jelentéssel bír, ha kicsit belegondolunk, és ezekkel a rajzokkal könnyen lehet súlyozni ezeket. Szeretek mélyen, zavarbaejtően belenézni az emberek szemébe. Szeretem elhinni, hogy máris ismerem őket. Ez a magabiztosság szerintem segít a rajzolásban.

Fotóalapú rendelések esetén azokat a képeket kedvelem, amelyeken a család jól érzi magát, egymáson lógva, kitekert testhelyzetekben pózolnak. Önfeledt boldogságot könnyű rajzolni, és ezeknek a rendeléseknek általában ez a céljuk.

Mitől lesz igazán jó egy karikatúra?

Nagyon-nagyon sokféle karikatúra és karikaturista létezik. Erről sokáig tudnék beszélni, mert magamat sem tartom elég jónak. Persze sokat rajzolok, már vagy 15 éve rendszeresen, mégsem vagyok elégedett. Szerintem ez általános jelenség az alkotóknál. Rengeteg különböző stílusú művészt követek és szeretném megismerni mindegyik grafikai felépítést, ecsethasználatot, színprofilt, dinamikát. Nagyon kevés rajzom van, amire azt mondom, nem rajzolnám újra. Ezek többnyire laza, lendületes, mélyebb érzéseimből készült grafikák. De erre a kérdésre térjünk vissza 15 év múlva!

A kézi vagy a digitális rajzolás áll közelebb hozzád?

Napját sem tudom, mikor rajzoltam utoljára papírra. Talán tavasszal egy sketch bookba a kutyáimat, de állandóan meg akartam nyomni a „visszavonás” gombot. Elég rosszul ment. A középiskolai rajzórák alatt meg három A1-es papírt kentem tele szénnel apró javításokkal.

Hozzám határozottan a digitális rajzolás áll közelebb. Mint már mondtam, szerelmes vagyok az igényes képgrafikai melókba, de most nem ez az irány. Felgyorsultunk, szósöl-élünk, és a digitális képek sokkal jobban működnek. Nem beszélve arról, hogy

két évvel ezelőtt elsőként kezdtem el itthon az iPad-es rajzolást. Lenyűgöző érzés volt.

Ha csak az a lényeg, hogy vizuálisan hasson rád, amit látsz, akkor biztosan az üveg mögé rakott printeket fogod előnyben részesíteni, hiszen többségünk nem milliárdos.

Alapvetően elég kötött a karikatúrák világa. Hogy lehet frissen tartani egy ilyen műfajt? Te hogy tudsz folyamatosan megújulni?

Ez egy jó téma. Szeretem. Fontosnak tartom a megújulást, hogy mindig történjen valami. Itt leszögezném, ha nem történik semmi, az is valami. Hála az internetnek, könnyű kapcsolatot tartani motiváló mesteremberekkel. Középsuli után autodidakta módon fejlesztettem magam. Youtube, Instagram, Facebook-csoportok. Állandóan azt figyelem, mások hogyan csinálják. Aranyat érnek számomra azok a videók, amelyek picit is árulkodnak egy munka kivitelezési módjáról. Felpörgetnek az új felfedezések, és olyankor hajnalig nem alszom. Majd reggel újra nekiállok és gyakorlom a frissen tanultakat. Ezzel állandóan javul a stílusom és erre szükségem is van, hiszen nem vagyok elégedett.

Azzal nem értek egyet, hogy kötött lenne a műfaj. Amerikában minden évben versenyeket rendeznek karikaturisták számára, több száz jelentkező több ezer rajzot készít. Amíg nem láttam ennyi stílust egy helyen − és mind humoros, bátor, minőségi munka − én is azt hittem, hogy a karikatúra az az, amit a Balatonon rajzolnak a bácsik. Nem. Sokkal több annál.

Rólad rajzoltak már karikatúrát?

Igen, egyszer, kábé négy éve, Velencében. Nagyon erőszakos volt a bácsi, profilba kellett ülni, hamar végzett, de azóta se lett kitekerve a papírhenger. Szakállas figurát kaptam sapkával a fején, nem akarom bántani, de nem lett jó. Nem ismertem magamra. Neveltetésemből kifolyólag nevettem, de rossz érzés volt ránézni. Ezért is mondom, hogy ha lerajzolnálak, és nem tetszik, mondd, kérlek! A fejlődés a cél, nem a Te szórakoztatásod. Na jó, az lehet másodlagos. Haha.

Lúd karikatúrája saját magáról

Nemrég belevágtál egy igencsak nagyszabású projektbe, minden nap készítesz egy kutyaportrét, így egy év alatt 2 millió forinttal támogatod a menhelyeket. Hogy jött ez a kampány, és hogy áll most?

Mióta kutyázom, jó kapcsolatot ápolok a mentő, segítő szervezetekkel. Mindig tiszteltem a renget energiájukat, szenvedélyes kitartó munkájukat a silány, hiányos rendszerünk ellen.

Végre eljutottam magamban oda, hogy egy számomra elfogadható szintet tudok teljesíteni minden nap szakmailag.

Így elég érettnek éreztem a képességeimet a projekt elindításához. Végre kifejezhetem vele a tiszteletemet irántuk, több száz másik csodás ember támogatásában. Jelenleg 14 napon, így 14 rajzon vagyunk túl, éppen egy trió készül, ami három napot vesz igénybe. A lendület minden rajztól, visszajelzéstől tovább fokozódik. Szerintem nem lesz gond végigvinni.

Mit csinálsz, amikor nem rajzolsz? Milyen hobbijaid vannak?

Ne menjünk messzire, nyáron lesz két éve, hogy örökbe fogadtam két huskyt. Naponta négyszer sétálunk, alkalomadtán bikejöring-ezünk, ez egy kerékpáros kutyás sport. Imádom az autós kirándulásokat vadregényes helyeken. Szeretem a gyakorlatias dolgokat, kocsit bütykölni, átalakítani, most épp hegesztősuliba járok. Emellett mindig is rajongtam az extrém sportokért, legyen az terepfutás, hegyi kerékpározás, autós pályanapok vagy snowboardozás. És elkezdtem önfejlesztőket olvasni pár hónapja. Igyekszem minden este egy-egy fejezettel haladni. Ilyesmiket csinálok magamtól.

Róla rajzoltad az első karikatúrád: Magamról
Ha nyernél a lottón, erre költenéd: Felét befektetném lakásokba, a maradékból minden családtagnak vennék egy házat, és nekiindulnék a nagyvilágnak lakókocsival vagy terepjáróval. 
Egy képzőművész, akivel szívesen eltöltenél egy napot: Pascal Campion 
Ez hiányzik legjobban a pandémia előtti állapotból: A személyes találkozás emberekkel, és a gyors rajzolás utcán, rendezvényeken.
Egy zene, amit szívesen hallgatsz rajzolás közben: The Teskey Brothers, Black Pumas, Mac Miller

Kiemelt kép: Lúd egyik karikatúrája saját magáról.

#pénteki kultúrrandi