Perfekt test/gép ? DOMINIKA KNAPIK

Egyéb

Az L1 Kortárs Táncfesztivál idei programját Ladjánszki Márta válogatta. Több lengyel fellépő is van a meghívottak között, mert a 2010-es fesztivált a Development of New Art (DNA) szervezettel szövődött együttműködés határozza meg: a fellépők a szervezet tagországaiból érkeztek, melyek egyike Lengyelország.
 
 

dominikaknapik_howdoyoulikeme_01.jpg
How do you like me?
Dominika Knapik lengyel táncosnő meglehetősen sokoldalú művész, aki klasszikus balett, modern- és kortárstánc tanulmányait követően színészetet is tanult. Így aztán azon kívül, hogy jó pár darab táncosa és koreográfusa, változatos íveket ír le a pályája, előfordul színészként is, (például a Jacek Naglowski által rendezett, Katatonia című független filmben), rendezett táncfilmet (There), és társalapítója a Harakiri farmers nevezetű művészeti csoportnak.
 
How do you like me? című szólója meglehetősen puritán munka, mely a táncos létnek arra a jellegzetességére reflektál, hogy a test a táncosok és táncalkotók számára elsősorban nem más, mint munkaeszköz. ?Semmi egyebet nem érzékelek a saját testemen kívül? ? konstatálja az alkotó-előadó. A táncos csupán engedelmes, rugalmas, izmos, erős, sokat tudó gépezet, melyet fizikai paraméterei, teljesítő- és alkalmazkodóképessége határoz meg, nem egyedisége, egyszerisége. A testi tapasztalatok egymásra rétegződéséből összeálló testtörténet, a test érzékisége, vagy a táncos személyisége háttérbe szorul a fájdalom-, szemérem-, személyiség nélküli, hús-vér robot mögött.
 
?Dominika. Jelenleg ez a személy nem létezik.? ? olvassuk a programfüzetben, és valóban, a táncos teljesen elidegenített, furcsa élsportoló-attitűddel csavargatja karját, domborítja és homorítja hátát, remegteti megfeszülő combját: izmok, ízületek, csontok ? engedelmeskedjetek! Hétköznapi mozgások felboncolását látjuk, izolált mozdulatok ütemes ellenpontozását és összerendezését, mint egy gimnasztika-gyakorlatsorban. Máskor meg kunsztokat pakol egymásra, felvillantja táncosi eszköztárának változatosságát, mint egy kaméleon. De ez a sokszínűség nem különböző stílusok közti szörfözést jelent, sokkal inkább olyasféle terheléses tesztelést, amit például a bútorokon végeznek, hogy elég ellenállók-e. Milyennek akarsz? A címben felvetett kérdést érdemes kicsit végiggondolni. Ez azt jelzi, hogy a test csupán nyersanyag, gyurma, bármi lehet belőle. A hatalmi helyzetben lévő másik ? általában a koreográfus, jelen esetben pedig a néző ? dönti el, mit szeretne látni. És ennek a kérdésnek már nincs semmilyen érzelmi/erotikus színezete, mint például egy nosztalgikus Higgins professzor ? Eliza Doolittle-szerű relációban, ez jelen esetben csupán egy robot, egy avatar automatikusan feldobott kérdéséhez hasonlít, mely csupán arra vár, hogy döntsünk egyes beállítások mellett.
 

Az identitás valóban elvész ebben az attrakciósorozatban: amikor a táncosnő maszkként fejére húzott pólóval, csupasz mellkassal folytatja a darabot, az csupán egyenes következménye ennek a folyamatnak. Az egyetlen jel, ami arra utal, hogy ez a tárgyiasodási, elidegenedési folyamat megállítható, a póló visszahúzását konstatáló, megkönnyebbült nevetés. Visszaszerzett arc, visszaszerzett identitás, visszaszerzett humorérzék.

 
Ez a Wojtek Klimczyk által rendezett, Dominika Knapik által koreografált szóló igen szikár és száraz darab, de a maga nemében nagyon is következetes, és sajnos el tudom azt is képzelni, hogy ha van közös alapélménye a táncosoknak, akkor az éppen az, hogy sok koreográfus nem személyként, hanem tárgyként, saját víziójának mozgó legóalkatrészeként kezeli őket.   
 
Dominika Knapikot különben hétfőn kettős szerepben (táncosként és társkoreográfusként) viszontláthatjuk a szintén Lengyelországból érkező társulat, a Towarzystwo Gimnastyczne Semmi című darabjában. Valószínűleg a kutatás jellegében lesz hasonlóság: darabjukban azt firtatják az alkotók, lehetséges-e, hogy a színpadon ? a színházi konvenciókkal ellentétben ? egyszerűen ne történjen semmilyen, hagyományos előadásra akár nyomokban is emlékeztető esemény. A radikális önfelszámolósdi folytatódik.