 |
| Grecsó Krisztián |
- Beavatásregény vidéki fiúknak, nagyon hitelesen. Ez jutott róla eszembe. Vajon nem kelt majd botrányt a vidéki szex- és kábítószervonal, hiszen mégis csak az alkoholhoz vagyunk szokva, a "népies" prózában legalábbis?
- Talán még ahhoz sem nagyon. Az alkohol mint világmetafora erősen urbánus dolog. Nekem legalábbis Hajnóczy meg Petri jut róla eszembe, és nem Sinka... De próbálok minél kevesebbet törődni azzal, hogy mi hová illik. Tudat alatt így is megragad, és ha akarom, ha nem, kiépülnek ostoba korlátok és elvárások.
- Nem tartasz attól, hogy azt fogják hinni: ez ugyanúgy önéletrajzi írás, mint a Pletykaanyu? A családodban, a faludban végül megbocsátottak neked? Hogyan tekintesz erre néhány év távlatából?
- A Tánciskolának csak a kulisszája, a világa lehet ismerős. Figurák szempontjából - és ez szokott okot adni a haragra - dühös elszánásra lenne szükség, hogy valódi mintákra, hozott figurákra akadjunk. Legalábbis azt hiszem. Sokszor magam is meglepődöm, mennyire beépül valami, és azt sem tudom, honnan veszem.
- És a Pletykaanyu?
- Egy "népi irodalmi" hozadéka mindenképpen van. Van két asszony, aki hét év után sem bocsátott meg. Most már más szemmel olvasom a Gyászt. Korábban hajlamos voltam azt hinni, Németh László mellélőtt, ilyen figurák nincsenek. De, úgy tűnik, vannak.
- A békéscsabai Bárka folyóirat szerkesztőjeként annak idején azt nyilatkoztad, hogy szerencsés munka, mert nem kell kivetkőzni magadból, két ént építeni, hogy el tudd viselni a hétköznapokat. Magyarország legnépszerűbb hetilapja, a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként is így van ez? Az újságírás mellett hogyan találod meg az alkalmat és az időt a regényírásra?
- Ez igazi kegyetlenség! Korábbi nyilatkozatokat rám olvasni. Persze, hogy sokkal kevesebb időm van, és nagyon nehéz beosztani. Pesten egyébként is szétfolyik az idő. Egy órára lakom a szerkesztőségtől. Ez csabai viszonylatban Orosháza távolság. Aki Orosházáról jár be, az utazik egy órát. Az ének viszonylata is bonyolultabb a centrumban. De legalábbis más. Csabán például nem létezett az író-én, mert röhejes lett volna. Itt meg nem az elvárásokat nehéz kizárni. Bejön a világ a magánéletedbe. A zárt ajtón át is.
- A Nők lapja a te édesanyád korosztályának szóló női lap. Büszke rá, hogy minden héten láthatja benne a fia fényképét?
- Gonoszkodsz? Persze hogy. Sőt, most már a faluban is tudják, hogy komoly ember vagyok.
- Versesköteted is jelent meg valamikor. Milyen a viszonyod a költő éneddel?
- Örömmel írnék verset, de valahogy nem "jön". Az ihlet nevű roham elkerül.
 |
- A szövegelés élvezete a Tánciskolában is ugyanúgy tetten érhető, mint az eddigi könyveidben, és elég korrekten viszed az optimista szociografikus vonalat. Most, hogy már évek óta Pesten élsz, nem érdekelnek az urbánus témák?
- A két világ közötti konfliktus nagyon érdekel. Különösen akkor izgalmas, ha családon, barátságokon, generációkon átívelve mutatkozik meg. A pestivé lett gyerek hazaviszi az unokát falura húsvétkor. Mi történik? Na, ez érdekel.
- Rengeteg drámai lehetőség van a szövegeidben, de nem próbálkoztál még a drámaírással. Nem is szándékozol?
- Egy elvetélt próbálkozásom volt. Azt hiszem, egy ideig most hagyom.
- Te írtad a Megy a gőzös című Koltai Róbert rendezte játékfilm forgatókönyvét. Lényeges szempont volt, hogy tulajdonképpen ez a film is a vidéki emberekről szól?
- Persze, azért is talált meg a felkérés, és a nagyon is konkrét szempont és elvárásrendszer. Koltaiék tudták, hogy mit szeretnének, mit várnak. Ez imponáló dolog.
- Tudható, hogy valamikor néptáncos voltál, az öcséd pedig a balettművész Grecsó Zoltán, kortárs táncos az egyik legjobb társulatban. Szívesen nézel táncelőadásokat?
- Persze. Az öcsém bemutatóin, nem nagy érdem, ha tehetem, ott vagyok. A Trafó kortárs balett világa ugyanúgy érdekel, mint az útkereső, szenvedő, sokszor közepes Nemzeti Táncszínházé. Úgy látom, hogy mindenben köztes, átmeneti ember vagyok.
- A Tánciskolában nagyon érzékletesen hasonlítod az egyes falvakat, városokat a különböző típusú nőkhöz. Budapestet, a második otthonodat milyen nőhöz hasonlítanád?
- Ez már igazi esszékérdés! Így szóban, nem megy. Meg aztán, hogy is javíthatnék, ha túlszalad? De ígérem, ha egyszer megírom, te leszel az első, akinek elküldöm.
