A vírus odacsapott Péterfy Boriéknak is, de a zenekar mozgósította a kreatív energiáit, amiből egy nagyon szép lemez született. A Szikra biztos, hogy nem ilyen lenne, ha nem áll feje tetejére a világ: a düh, az őrület, a tehetetlenség ölt testet ebben a tizenkét számban. A Love Band énekesnőjével a lemezről, a szövegírásról beszélgettünk, és arról, hogy miként élik meg a jelenlegi helyzetet.
Hogy van most a zenekar?
Mint minden más zenekar a világon, mi is fejjel beleálltunk a kőpadlóba. Senki sem tudja, hogy mi lesz, nem sejtjük, hogyan fogjuk túlélni. Fekete napok ezek.
Hogyan született meg ez az album?
A járványtól függetlenül terveztük az új albumot, már a karantén előtt elkészült néhány dalkezdemény, viszont a márciusban a hirtelen érkezett bezárkózás furcsán beindította a folyamatokat. Mivel nem volt se színház, se koncert, így az összes kreatív energiámat a szövegírásra tudtam koncentrálni. Felszabadító élmény volt, olyan, mint egy alkotói szabadság, amire korábban még sohasem volt lehetőségem. Normál körülmények között sosem engedtem volna meg magamnak, hogy kis időre elvonuljak a színpadtól és csak az alkotásnak szenteljem az időmet.
Hatalmas élmény volt az is, hogy Ambrussal (Tövisházi Ambrus, zeneszerző, a zenekar „atyja” – a szerk.) mennyire egymásra tudtunk hangolódni. Összeültünk és közösen ötleteltünk a számokon. Az egész világ bezárt, csak mi voltunk. Ha küldött egy dalötletet, akkor szinte azonnal ömleni kezdtek belőlem a sorok.
Melyik dal készült a karantén előtt?
A Keringőt már játszottuk a tavalyi müpás koncertünkön, de a Száz fényév is megvolt már nagyjából. Épp aznap is hallgattuk Ambrussal ezt, amikor bejelentették a karantént: döbbenetes volt, hogy mennyire értelmet nyert a szám.
Nagyon sok szöveget írtál erre az albumra.
Nálam a szövegírás vagy sikerül, vagy nem, vagy van ötletem, vagy nincs. Kevés is az önbizalmam a íráshoz ebben a költőkkel, írókkal teli családban. Azonban évről évre egyre több szöveget szoktam írni a lemezekre. Most pedig bebizonyosodott, hogy ha minden lemeznél lenne időm elvonulni egy kis időre, akkor nagyon termékeny lennék. Megőrültem, annyira élveztem, ahogy a múzsa homlokon csókolt.
Milyen hangulatú lemez lett a Szikra?
Már a legutóbbi lemezünk, a BoriX is egy dark disco album lett, annak a számai azonban sokkal energikusabbak, vidámabbak. Ez a mostani is sötét lemeznek készült a vírustól függetlenül: úgy érezzük, hogy a világ nagyon rossz irányba tart. Nyomasztott állapotban voltunk eleve, így a zenei alapok és a dalkezdemények is nagyon sötétek lettek.
A lemez ugyan valóban elég sötét, a tizenkét szám azonban mégis sokféle érzelmi állapotot megragad: van olyan, amelyik tombol és felráz, és van olyan is, amelyik csak tűnődik.
Ránk mindig jellemző volt az eklektika, ez az album pedig különösen sokrétű lett. Ambrus az elmúlt időszakban filmzenéken dolgozott, szerintem ez is jól kiérezhető ebből a lemezből. Persze már a korábbi albumainknál is hoztuk a filmes párhuzamot: eleve moziként képzelünk el egy-egy lemezt. A dalok egy történetté állnak össze, amiben én vagyok a főszereplő. Most az volt az érdekes, hogy ezt nem a fantáziánkból kellett létrehoznunk, hiszen gyakorlatilag jelenleg is egy abszurd, szürreális, apokaliptikus karasztrófafilmben vagyunk.
Ezekben a filmekben” mindig érdekes karaktereket alakítasz: a Szédülésben például te voltál a szerelmi csalódást átélő nő, a BoriX-ben pedig az ezen túljutó, egy diszkóban őrülten bulizó, újra szerelmes csaj. A Szikrán milyen szerepbe bújtál bele?
Ez a lemez az egyik legszemélyesebb eddig: jól le lehet olvasni belőle, hogy én most hol tartok emberileg és érzelmileg. Az egész világban benne van a bizonytalanság, nem tudjuk, meddig lesz még a világ, és egyre nehezebb otthon érezni magamat ebben az országban. E globális krízis mellett én magam is egy egzisztenciális válságon megyek keresztül. Független művészként létezni itthon nagyon reménytelen, miközben bennem van a túlélés vágya is: továbbvisz az, hogy még mindig tudunk alkotni, még mindig inspiráljuk egymást, és hogy még mindig csodálatos emberek vesznek körül. A Nem ma című szám például nagyon jellemző most rám: számolom, hogy miből mennyi van, számot vetek az eddigi életemmel, összegzem, hol tartok most. Nagyon jó, hogy ezt sikerült dalban is megfogalmaznom. Ennek a számolásnak biztosan oka az is, hogy kerek évfordulóhoz érkeztem.
Azt érzem, hogy egy-egy új lemezzel mindig egyre feljebb teszitek azt a bizonyos lécet, hogy mindig képesek vagytok megújulni és megugrani az előző album már eleve magas színvonalát.
Én is így érzem, de ez persze akkor igazán jó, ha kívülről érkezik az elismerés. A lemez még ugyan friss, de már nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, sokaknak betalált és nagyon szeretik, akikhez eljutottak a dalok. Én azt látom, hogy habár nagyon nagy az ellenszél és óriási érvágás, hogy nem tudunk koncertezni, mi mégis szépen haladunk előre, a folyamatosan megújuló közönségbázisunk pedig megtart minket.
Közel fél év után szokatlan, különleges koncertet adtatok a Müpában: autósat, kivetítve. Milyen élmény volt?
Nagyon szürreális és az elején féltünk is tőle, hogy milyen lesz. Sok hónap után ez volt az első, hogy együtt zenéltünk, én nagyon jól éreztem magam. Bent a székek kvázi üresen álltak, a teremben csak az operatőrök és a technikusok voltak. Nem kellett a közönségre figyelnem és tudtam a kamerákra koncentrálni, így született egy érvényes koncertfelvétel. A parkolóban pedig őrületes hangulat volt, ezt utólag láttuk a felvételekről. Szerintem a Müpa részéről ez egy nagyon releváns válasz volt a jelenlegi helyzetre, bár lenne még sok hasonló. Ez az autós koncert bebizonyította, hogy faramuci módon ugyan, de így is el tudunk jutni a közönségünkhöz.
Nem volt furcsa neked, aki egyébként egy koncert alatt szinte együtt lélegzel a közönséggel, hogy most nincsenek azonnali visszajelzések?
Eleve a szürreálban vagyunk, ebben a helyzetben már az sem abszurd, ha az ember üres székeknek koncertezik. Nagy élmény volt és nagy kihívás. Nekem már jó az is, ha csak egy néző van, most pedig az operatőrök és a Müpa technikusai, akik egyébként is jó barátaink, örültek nekünk, tapsoltak és jól szórakoztak. Nekem ennyi is elég.
Az album címadó dala a Szikra, amit lehet egy mindent elpusztító robbanásként vagy a kreatív energiák feltöréseként is értelmezni. Itt most melyik?
Mindegyik benne van, ezért is lett ez a címadó. Ez volt a szikra, amit kerestünk, ami beindíthat valamit. Én egyébként is sokszor megkapom azt, hogy miért nem állok ki, miért nem hallatom a hangom, ha nem tetszik valami. Nem vagyok aktivista, nem vagyok politikus, művész vagyok, aki a dalokkal, a szövegekkel tud szikrát robbantani. Nekem ez a válaszom a világra, amiben élek és nem az, hogy kiállok egy tüntetés élére. Az nem az én feladatom, az nem az én alkatom.
Tekinthetjük a Szikra előképének a Bosszúálló Rockandrollt? Mindkettőben jelen van az egész várost vagy világot felégető tűz.
Igen, abban a számban is benne van a mindent elpusztítani akarás. A Rockandrollban van például az a rész, hogy Égjen minden el! / Ma éjjel lángol a parlament, / A városból így raktam máglyát!, itt pedig: ledőlnek a házak, rohan a tömeg / te rakod a máglyát / én hozom és gyújtom a tüzet. De ha leszűkítjük, akkor ez a fajta energia, a robbanás sok számunk alaptémája. Mostanra már rengeteg réteg rakódik erre a szimbólumra.
A robbanás jelen van a Keringőben is, viszont nem a képekben, hanem a dal dinamikájában. Az első sor brutálisan töri meg a csendet.
Ebben a számban is van egy nagyon erős kép: táncolunk végig az életünkön és sosem tudhatjuk, hogy hova visz minket ez az őrület. Olyan ez az élet, mint a keringő: egyszer eltaszít, majd elkap és közel húz. A refrénben itt is a mostani állapotot próbáltuk megragadni: a körénk felépített vár épp összeomlani készül, mi meg csak állunk középen és nem tudjuk, hogy mi lesz velünk.
A környezet állapotát fested le a A nap felé című számban is.
Ezt a szöveget a szentendrei Lidl parkolójában írtam, amíg vártam a sógoromra, aki vásárolt. Benne voltunk a karaténban, és iszonyat sok ember nyomult, tolakodott hatalmasra tornyozott bevásárlókosarakkal. Nagyon meleg volt, vakított a nap. Szomorú és reménytelen volt látni azt a törtetést és azt a harácsolást, hogy csak az a fontos, hogy mindenből jó sok legyen. Vitték a kólát, a csipszet tonnaszámra. Mindenki arcán az látszott, hogy csak nekem jusson, csak én éljem túl. Reménytelennek láttam az emberiséget abban a pillanatban. Nem marad más, csak a hamu a szádban.
Az őrült, pörgős számok mellett vannak líraibb dalok is ezen a lemezen.
Az utolsó farkas, a Ki tartja az égboltot feléd? és a Meteor ezek. A farkas egy cyber sanzon, Hajós Dévenyi Kristóf írta a szövegét, vele már sok szuper közös számunk van. A Meteor egy kakukktojás, az nem a saját számunk. Kristófé a szöveg, a zenét pedig Havasi Balázs szerezte. Nagyon szép és kerek dalnak érzem ezt is, jó, hogy rákerült a lemezre.
A Ki tartja az égboltot feléd? Szabó Benedekkel együtt született: a verzét írta ő, én a refrént. Büszke vagyok erre a refrénre már csak azért is, mert felidézte a nagyapámat, Jékely Zoltán költőt is. Ő nagy horgász volt, gyakran lejárt a Dunához, és sok verse ezalatt a csendes, magába fordulós idő alatt született. Amikor bíbelődtem a refrénnel, akkor én is épp a Duna-parton voltam: a kisfiam horgászott, én ültem mellette. És megszállt az az ihlet, ami a nagyapámat is a pecázás közben. Olyan, mintha ő küldte volna nekem ezt a szöveget.
Erre az albumra most csak egyetlen szerelmes szám került.
A Lula Luna. Eredetileg Lula lett volna az album címe, éppen azért, mert ezt a lemezt nagyon személyesnek érzem. Lula én vagyok, a családban mindenki igy hív születésem óta. De aztán amikor elkészült a Szikra, éreztük, hogy ennek kell lennie az album címének.
Kicsit beszéljünk az album vizuális részéről is. Májusban jött ki a Száz fényévhez készült klip.
Ezt egy NKA-s pályázatból forgattuk Miki357-tel, akivel már többször dolgoztunk együtt korábban. Nyakig benne voltunk a karanténban, ezért olyan erős képeket szerettünk volna létrehozni, amelyek kifejezik az egyén magányát, magára utaltságát. Mindenféle történt az arcommal: elhomályosult, torzult, eltűnt, szétesett, megtört. Ezek a pillanatok szimbolizálják a fejvesztettséget, azt az őrületet, amibe kerültünk.
A szövegvideó-albumon pedig egy megrettent nőt látunk, amint egy erdőben fut valami elől.
A Száz fényév klipjében volt egy olyan rész, amikor egy szétrobbanó univerzummal voltam megvetítve egy fehér kezeslábasban. Ezt a képet annyira megkedveltük, hogy végül ez került az album borítójára és ez inspirálta a lemez vizuálját is. A videót a férjemmel ketten készítettük el: a Pilisben egy erdei úton futottam, amit aztán lelassítva nézhetünk. Mi sem számítottunk rá, de nagyon sok olyan momentum került bele, amelyek jól passzolnak az épp elhangzó sorhoz. Ez a véletlen műve, de olyan, mintha direkt így lett volna megrendezve.
Mikor hallhatjuk élőben ezeket a dalokat?
Párat már eljátszottunk élőben a Barba Negrában és Csongrádon, a lemezbemutatót pedig novemberre tervezzük az Akváriumba, de ez realitásban egyre inkább távolodik. Nem tudjuk, hogy mi lesz, lehet, hogy át kell állnunk arra, hogy kisebb közönség előtt játsszunk majd a jövőben. Meglátjuk.
Nyitókép: Merényi Dávid
