Így válik a tradíció trenddé

Zene

A nemrég lezárult Petőfi Felhő Projektre közel 700 pályamű érkezett, amelyből 200-at díjazott a zsűri. A rendhagyó, a magyar könnyűzene valamennyi alkotóját megmozgató kezdeményezésről Dénes Adélt, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatóját, a projekt bírálóbizottságának tagját kérdeztük.

A költő életében közel ezer verset jegyzett, amelynek java része fennmaradt: nagyjából 850 Petőfi-versről tudunk, amelyeket biztosan ő szerzett. Ebből a terebélyes életműből válogattatok össze – Hrutka Róbert segítségével – a pályázathoz 200-at, amelyeket megzenésíthettek az alkotók. Mi alapján, milyen szempontok mentén került ki ez a 200 vers a fellelhető 850-ből, a megzenésíthetőségen túl?

Mindenképpen cél volt az, hogy ne csak azokat az ismert sorokat halljuk vissza, amiket mindenki gyerekkora óta kívülről fúj Petőfitől. De szerencsére a bicentenáriumi 200-as szám nagy teret engedett a klasszikus szövegektől a tőle ismeretlen kuriózumokig. A PIM főmuzeológusainak javaslataiból Hrutka Róbert zenész-dalszövegírót kértük fel a feldolgozandó versek kiválasztására, mert a versek megzenésítésének fő szempontja a szövegek muzikalitása. Nagyon lényeges szempont volt a versek zenei lüktetése, dallama, hangulata és a költőre jellemző témák is, mint a szerelem, a szabadság és az élet élvezete.

Figyelembe vettük a versekben rejlő prozódiai lehetőségeket is, amelyek a költemények verseléséből fakadtak, és hogy a költő teljes életművét reprezentálja a gyűjtemény. Érdekes lehetőséget kínáltunk a szerzők számára azzal is, hogy lehetett nem egybefüggő versrészletet is választani, minimum négy olyan sort, amely tartalmi szempontból meghatározó a dal teljes szövegét illetően. Érdekelt bennünket, hogy hogyan fejtik tovább az idézett sorokat a szövegírók, ez például izgalmas kísérlet volt.

Voltak-e „slágerversek” a mezőnyben, azaz olyan darabok, amelyeket kiugróan sokan választottak a dalok forrásául?

Igen, egyértelműen voltak ilyenek. A legnépszerűbb a Lennék én folyóvíz című vers volt, amit akár egy kurrens dalszövegíró is írhatott volna. De sok olyan dal született, amely valamilyen hangulatot ad vissza: nyilván nagyon sok a szerelmes dal, és vannak kifejezetten életigenlő szerzemények is. Néhány a legnépszerűbbek közül: Ideál és való, Csal, Kutyák dala, Fiam születésére, Ma egy éve, A Dunán, Nem megyek én innen sehova. Érdekes a nehezebb, melankolikus szövegek népszerűsége is, mint például a Halálvágy, az Élő halott, a Szeretném itt hagyni. Ezek ellenpontjaként viszont sokan dolgozták fel a Dínomdánom vagy a Faluvégén kurta kocsma című, kifejezetten mulatásra hívó klasszikusokat is.

658d50d3eca1f88c3f498e3c.jpg
Fotó: Hartyányi Norbert

A kiírásra összesen 700 pályamű érkezett, amelyből 200 alkotást tartott elismerésre érdemesnek a zsűri – láthatóan sok hazai zenészt megmozgatott a projekt. Mit gondolsz, miben állhat a Felhő Projekt sikere, és miért lehet vonzó Petőfi költészete a kortárs zenészek számára?

Fontos megjegyezni, hogy Petőfihez nyúlni azért is hálás dolog, mert a témái nagyon hétköznapiak. Tele vannak humorral, közérthetőek, sokan tudnak azonosulni velük. Ezen kívül jellemzően minden témája örök érvényű, és nem kell őket kontextusba helyezni ahhoz, hogy megálljanak a lábukon.

Petőfi versein átsüt vibráló személyisége, ő a lehető legjobb értelemben volt populáris ember – ehhez társuló életmóddal, értékrenddel, érdeklődéssel, szenvedéllyel, feszítő energiával, fiatalos lendülettel és világlátással, ebben pedig nagyon könnyen magukra ismernek a zenészek. Szállóigévé vált a mondás a zenészek között: ha Petőfi ma élne, minden bizonnyal rocksztár lenne. A született dalok hangulatán érhető leginkább tetten az, hogy a dalszerzők mennyire közel kerültek a költő szellemiségéhez. Az eredmény egészen meglepett minket. Reméltük, hogy sikeres lesz a pályázat, de azt nem, hogy ennyire.

Jellemzően milyen műfajú dalok születtek a pályázatra?

A könnyűzenei műfajok teljes tárházát felvonultatták a szerzők a jazztől a rapig, a poptól a népzenéig, de például nagy örömünkre reprezentált volt a metál és különböző alfajai is.

658d5121fca2443b85ab710b.jpg
Fotó: Hartyányi Norbert

És úgy tudom, voltak zenészek, zenekarok, akik több művel is jelentkeztek, sőt akadt olyan alkotó is, aki egészen grandiózus tervvel rukkolt elő, és egy egész lemezt szentelt a projekt keretében Petőfinek.

Sok szerző küldött be több dalt is, de egy pályázótól legfeljebb három volt támogatható a kiírás szerint. Ennek ellenére többen küldtek be négy-öt dalt. Három olyan szerző is van, aki a pályázat okán egy egész lemezt adott ki Petőfi-versekkel vagy -versrészletekkel: Petruska András, Dely Domonkos és Pély Barna is. Érdemes kiemelni még például Pejtsik Pannát, aki a teljes János vitézt zseniális módon sűrítette bele egy dalba.

Mi lehet a jövője a Felhőnek a Petőfi-emlékév végével? Mik a terveitek, hogyan fejlesztenétek tovább a projektet?

A Petőfi Felhő Projekt egy sikeres kísérlet volt a könnyűzenei szcéna és a költészet összekapcsolására. A pályázatra beküldött dalok a koncertrepertoárokban is megjelentek, így elértük a célunkat. A Petőfi-bicentenárium alatt sikerült a költő verseit a popzene segítségével eljuttatni a nagyközönséghez, illetve népszerűsíteni Petőfi rock and roll-szellemiségét, amely fontos hagyatékunk, kulturális egyediségünk.

Amennyiben forrásunk és lehetőségünk adódik rá, a jövőben is élni fogunk ezzel az eszközzel. Hisszük, hogy ezzel két legyet ütünk egy csapásra: a hazai popzene egy magasabb gondolati szintre emelhető, és értékes alkotásokat sikerül közelebb vinni az emberekhez. Így válik a tradíció trenddé, ráadásul organikusan.

A pályázat sikereiről korábban itt írtunk.

Nyitóképen Dénes Adél, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatója. Fotó: Hartyányi Norbert