Felhő
(Szép)irodalmi felhők
A szocializmust építő rendszerben (ha jól emlékezem) ötven amerikai dollárt lehetett vásárolni, ha nem a többi, ugyancsak szovjet vazallus országba szeretett volna valaki utazni. Ennek ellenére feleségemmel a kevéske valutával eljutottunk Japánba a Szovjetunión keresztül, az ottani költségekre, repülőjegyre, szállodára és egyebekre nem volt szükséges a kapitalista pénz.
Így válik a tradíció trenddé
A nemrég lezárult Petőfi Felhő Projektre közel 700 pályamű érkezett, amelyből 200-at díjazott a zsűri. A rendhagyó, a magyar könnyűzene valamennyi alkotóját megmozgató kezdeményezésről Dénes Adélt, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatóját, a projekt bírálóbizottságának tagját kérdeztük.
Petőfit olvasva úgy érzem, én vagyok a nép
A Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó, versmegzenésítést ösztönző pályázat, a Felhő nemrég nagy sikerrel zárult. A beérkezett több mint 700 pályamű közül a 200 legjobb dalt szakmai zsűri díjazta, amelynek tagja volt Tátrai Tibor is. Őt kérdezte a projektről a Hajógyár.