A játékot a költő születésének 200. évfordulója alkalmából indította a kecskeméti Katona József Könyvtár és a Kecskemétfilm Kft. a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával.

Bujdosóné Dani Erzsébet, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta: a könyvtár munkatársai végezték a kutatómunkát, majd állították össze a feladatokat. A Kecskemétfilm Kft. a grafikai elemek elkészítésével járult hozzá a minőségi végeredményhez, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig a pénzügyi forrást biztosította a szakmai munkához a közös projektben.

Az online játék Petőfi Sándor életművéből válogatott ismert és kevésbé ismert verseken keresztül mutatja be a költő egyes életszakaszait, bejárva ezzel a Kárpát-medence azon településeit, ahol a lírikus dokumentálhatóan verset írt.

A napjainkban is jelentős Petőfi-kultusz szemléltetésére a fiatalok és a felnőttek számára egyaránt érdekes és szórakoztató, de olykor igazi kihívást jelentő kvízbe néhány, a költő halála utáni időhöz kapcsolódó feladat is bekerült.

A játékban Petőfi rajzolt alakja egy térképen várja látogatóit. A feltüntetett települések jelölésére kattintva válik láthatóvá az ott írt költemények közül kiválasztott mű, illetve a hozzá kapcsolódó feladat vagy információ. A kvízben folyamatosan, Petőfi vándorlásának kronológiájában vagy tetszőleges sorrendben is lehet haladni, és bármikor megszakítható, mert az addig elért eredményeket automatikusan mentik. A játékban a regisztrációt követően az általános iskola felsőbb osztályainak tanulóitól kezdődően bárki részt vehet korosztálytól függetlenül. A kvíz kiválóan alkalmas az oktatás színesítésére, kiegészítésére – fogalmazott az intézményvezető.

A Petőfi nyomában nyereményjátékkal összekötött vetélkedő 2023. június 30-ig tart, és itt érhető el.