A költő utóélete: a Petőfi-oltártól a kitűzőig

Bolyongó üstökös a címe a Petőfi Irodalmi Múzeum új kamarakiállításának, amely a Petőfi-kultusz változásait vizsgálja. A formabontó kiállítás négy kiemelt időszakra fókuszálva mutatja meg, milyen volt az ünnep az egyes korokban, mi az, ami generációkon át öröklődött, és mi változott az idők során. A kiállítás egyik kurátorával, Kalla Zsuzsával beszélgettünk.

Miről mesél nekünk ez a kiállítás?

A Petőfi Irodalmi Múzeum 1954-es megalakulásakor megörökölte a Petőfi-ház gyűjteményét, amelyben számos ritkán látott műtárgy is szerepel. Gondolkodtunk, hogy milyen koncepció mentén lehetne ezeket a tárgyakat megmutatni, és arra jutottunk, hogy az ünnepet állítjuk a középpontba. A kiállítás négy évfordulóra fókuszálva mutatja be, hogy miként ünnepelt a magyar társadalom az egyes korokban. Láthatóvá válik, miként változott Petőfi alakja és a Petőfi-kultusz százhetven év alatt.

Belépéskor egy karikatúra fogadja a látogatót. Mit látunk ezen?

Petőfi ünneplésének érdekes szimbóluma ez a kép. A költő halálának 50. évfordulójára készített karikatúra központi eleme a Huszár Adolf-féle Duna-parti szobor, amit két, láthatólag nagyon különböző társadalmi csoport húz maga felé. Ez szimbolizálja az ünneplés sokféleségét. A kiállításon törekedtünk arra, hogy az eltérő narratívákat is láthatóvá tegyük: a hivatalos és az ellen-ünnepségek, a kisebb közösségek megemlékezései és a személyes ünneplés egymás mellett láthatók.

Szembetűnően sokféle Petőfi szerepel a központi tér kompozíciójában is.

Ezek a köztéri Petőfi-szobrok vázlatai. Azért is nagyon izgalmasak, mert leolvasható róluk, hogy egy kor miként gondolkodott a költőről. A Huszár Adolf-szobor szónoki pózban mutatja Petőfit, de sok más testtartást látunk itt a lelkestől az elgondolkodóig. A kéztartások is különbözőek: a valamire felszólító, a valakihez szóló, a valahova lendülő és a teljesen magába vonuló típusra is találunk példát. 

Milyen egységekből áll össze a kiállítás? 

A kiállításnak két másik tere van: az egyikben az 1898-99-es évfordulót és az 1973-as évet helyeztük egymás mellé, míg a másikban az 1923-as és az 1948-49-es időszak szerepel. Nagyon izgalmas a távol eső idők közötti kontraszt. Kissé időjáték is ez, hiszen többségében olyan időpontokról van szó, amelyekről csak történelmi ismereteink vannak. Egyedül az 1973-as év olyan dátum, amit valószínűleg sokan megéltek: ebben már benne van a saját történetük is.

Melyek az egyes egységek legfontosabb tárgyai vagy tárgycsoportjai?

A millenniumi rész egyik központi eleme az a Bem-Petőfi körkép, ami saját korában épp olyan hatalmas attrakció volt, mint a Feszty-körkép. A nagyszebeni csata különböző jeleneteit ábrázoló munka igazolja, hogy a szabadságharc 50. évfordulója már eléggé távoli volt ahhoz, hogy el kelljen mesélni, mi történt 1848-49-ben. Aztán itt vannak a szimbolikus tartalmú olajmetszetek is, amelyek azért érdekesek, mert ezeken olyan személyek szerepelnek egymás mellett, akik a valóságban nem találkozhattak.

A másik oldal már színeiben is egészen eltérő. Központi elem a Petőfi ‘73 című film plakátja, amelynek fontos része Lakner László Petőfi-festménye. Ez az idő a tüntetések időszaka, a társadalomban felgyűlt feszültség a Petőfi-ünnepeket is átitatta. Ugyanakkor a kiállított műalkotásokból látszik, hogy az évforduló az éledező képzőművészeti avantgárdnak is erős tapadási pontja: itt láthatók mások mellett Maurer Dóra, Bálint Endre évfordulóra készült művei.

Ha a következő terembe lépünk, két jóval közelebb eső időszakról beszélünk, ehhez képest mégis nagy a kontraszt. Az 1923-as fal anyaga komornak tűnik. Ez a Trianon hozta változásnak tudható be. Itt látható a múzeum gyűjteményének egy kiemelkedő darabja, az a Thorma János-festmény, amelyen a halállal beszélgető Petőfi tekint a nézőre. Ez az arc hozta a kiállítás címét is, amely Az apostol műből való: ...alatta a sötét homloknak / Két fényes szem lobog, /Mint két bolyongó üstökös, / Mely nem fél senkitől / S melytől mindenki fél. Tekintete / Mindég messzebb, mindig magasbra száll. 

A másik oldal fő eleme Csernus Tibor Orlai festi Petőfit című festménye. Jól illeszkedik ez a munka a szocialista realizmus ideológiai keretrendszerébe, miközben mégis kilóg belőle. A megvalósítása, a kompozíciója, a színei, az egész világa messze felette állnak az ideológiának. 

A magasművészeti alkotások mellett nagy hangsúllyal szerepelnek ezen a kiállításon a popkultúra tárgyai is. 

Ezzel az volt a célunk, hogy ne csak a művészet iránt érdeklődő látogatókat szólítsuk meg. Szeretnénk, ha az érdeklődők találnának olyan tárgyakat, amelyek megszólítják őket, amikre rácsodálkoznak.

A vitrinekben láthatók az ünnep marketingtárgyai, a kitűzők, a bélyegek, a szalagok, a jelvények, az események meghívói. Az irodalom és képzőművészet mellett színpadi bemutatókról, filmekről is beszélünk, szerepelnek karikatúrák is a kiállításon. 

A falon a Petőfi-ünnepek helyszínei szerepelnek. Ezekből a képekből látszik, hogy az adott korban mely helyek voltak a fontosak, és hogy milyen formája volt az ünneplésnek. 

A központi térben pedig megtekinthetők a Petőfi ‘73 és a Feltámadott a tenger című filmek is, valamint a korabeli ünnepségekről fennmaradt televíziós felvételek között is szemezgethetünk.

Hogyan van jelen ebben a kiállításban a személyes emlékezet?

Vannak olyan évfordulók, amikor nagy számban születnek a saját személyes kérdéseket értelmező Petőfi-alkotások. Ezek között vannak olyan kvalitású művek is, amelyek messze túllépnek a tiszteletadás gesztusán. A központi térben szerepel például Lakner László, Kondor Béla egy-egy munkája, valamint Schaár Erzsébet kisplasztikája, de kiemelkedő még az 1973-as évet boncolgató egységben Maurer Dóra Talpramagyar akciógrafikája, amely szinte már objektként fejezi ki a kor hangulatát. A papírrepülő súlytalan tárgyként elrepül és elvész. A kor szűk levegője válik itt tapinthatóvá, a visszahajlottság, összegyűrtség érzése köszön vissza a munkán.

Aztán vannak a gyűjteményünkben olyan műtárgyak is, amelyeket soha nem állítunk ki, mivel nem férnek bele a múzeumi koncepcióba. Éppen ezért öröm, hogy ebben a tárlatban megmutathatjuk azt a Petőfi-oltárt, ami 1964-ben érkezett a múzeumba. A maga módján egy nagyon érdekes mű: a kidolgozott, művészileg megformált keretből lehet következtetni, hogy ez valamikor egy közösség kultikus tárgya lehetett. Teli van értelmezésre váró részlettel: a faragott, kezüket esküre emelő tömeget, az aradi vértanúk brutális kivégzésének jelenetét, az oltár tetején látható rózsatömböket, a turult, a szalagokat, a feliratokat érdemes alaposan megfigyelni.

A kiállítás feliratozása eltér a megszokottól. Miért volt szükség arra, hogy a falakon megszokott szövegek átkerüljenek egy képernyőre?

Ezeket a képeket nagyon nehéz lenne megérteni történetmesélés nélkül. Például az olajmetszetek szimbólumrendszere, alakjai, kompozíciói, történetei bővebb kifejtést igényelnek, szükséges hozzájuk némi magyarázat. Ezeket ki lehet keresni a képernyőn a megfelelő műtárgyra kattintva, így a látogató maga is dönthet arról, hogy melyik az a kép, ami érdekes a számára, amiről többet szeretne megtudni. Nem irányított bemutatásban reménykedünk tehát, hanem abban, hogy aki eljön ide, felfedez magának valamit az adott korból. 

Ez a kiállítás mellőz mindenféle multimédiás és interaktív eszközt. Mennyire elvárás ma egy kiállítástól, hogy 21. századi eszközöket is felvonultasson?

A muzeológiában folyamatos vita folyik arról, hogy mennyit és mit lehet ráterhelni a műtárgyakra. Én azt gondolom, hogy éppen ma nagyon fontos igazi, valódi műtárgyakkal találkozni. Ez mindig nagy élmény a múzeumba járóknak. 

Persze nem elvárás, hogy ez a tér pusztán önmagában működjön: múzeumpedagógiai foglalkozás segíti a kisebbeket, valamint szervezünk szubjektív tárlatvezetéseket is, ahol a témához kötődő személyeket kérünk fel arra, hogy meséljenek. Elsőként például november 27-én Margócsy István fogja kalauzolni az érdeklődőket.

A kiállításhoz kapcsolódik egy konferencia is, amely Petőfi utóéletét a különféle médiumokon keresztül próbálja megközelíteni. Az esemény célja az is, hogy összehozzon olyan embereket, akik jellemzően nem szoktak találkozni. Sőt, generációsan is sokszínű lesz ez az esemény, a súlyos publikációs jegyzékkel rendelkező kollégák mellett huszonéves fiatalok is előadnak majd. Megpróbáltuk tehát szélesebbre tárni az ajtót. Kíváncsian várom, hogy mi lesz ennek az eredménye.

A kiállítás május 1-jéig látogatható.

Fotók: PIM/Gál Csaba