Kezdeném azzal, hogy nem igazán szép, ha a Budapesti Őszi Fesztivál igazgatója a Budapesti Tavaszi Fesztiválon lép fel. De mit tegyünk, ha Kovalik Balázs tagadhatatlanul a magyar zenei élet egyik legeredetibb rendezője - persze, nem mintha túl sok akadna belőlük. Így joggal szerepel a fesztivál műsorán Pfitzner operájával, amiről nehéz megállnom, hogy ne beszéljek szuperlatívuszokban.
Pedig úgy kell, hiszen az 1917-ben íródott, sokáig elfeledett Palestrina (Pfitzner egy osztrák nyugdíjas-otthonban elhagyatottan halt meg 1949-ben) egy rendkívül okos opera. Ritka az esztétikai értelemben ilyen tömény mű, mely a politikától és a vallástól kezdve a történelmen át a zenéig mindent reflexív módon vegyít, és csak azért, hogy a zeneszerző végre saját magáról beszélhessen. Pfitzner Palestrina alakjában és Palestrina leghíresebb művében, Missa Papae Marcelli születésében jelöli ki a témát.
Francisco Araiza
Azt a legendát dolgozza fel, mely szerint a reneszánsz polifónia egyik legnagyobb alakja a tridenti zsinat alkalmával arra kényszerül, hogy zenéjével mutassa meg a zsinati atyáknak, hogy a polifóniának helye van a katolikus egyházi zenében. Ez a mise eredete és Pfitzner ezt az eseményt dolgozza fel, így a tét tulajdonképpen maga a későbbi opera - a darab végén azt is halljuk, hogy Palestrina (a bársonyos hangú Francisco Araiza énekli) tanítványa, Silla (Mester Viktória) már Firenzébe szökött, Bardihoz, akiről tudjuk, hogy az opera mint műfaj genealógiájának egyik jelentős személyisége.
De annyi minden még itt a téma, hiszen a tridenti zsinat (mely megelevenedik a nézők előtt, basszusok, tenorok és baritonok egyvelegében) egyben a protestánsok ellen is tanácskozik, valamint az örök császár-pápa viszály illetve a bíborosok saját intrikái is át- és átfonják az opera színpadán megelevenedő "Musikalische Legende" képeit. Pfitzner egyszerűen telibe talált (ne feledjük, a Palestrina igazi közege az I. világháború).
Kovalik is használ kortárs utalásokat: a színpad közepén elhelyezkedő két óriási körre aggatott képernyőkön a zsinati jelenetet a magyar Parlament épületének képe vezeti be, majd valamelyik másik országgyűlés nevezetes verekedése látható stb. Talán itt kell megjegyezni, hogy Pfitzner egyre nacionalistább lett a 20-as, 30-as évek Németországában, és a nácikkal való kokettálását csak az szakította félbe, hogy nem volt hajlandó Mendelsshon zenéjét a sajátjával helyettesíteni (ez a karrierjébe is került aztán).
Noha Kovalik csak szcenírozott koncertként adja el az előadást, elgondolkodtató, hogy micsoda parádé lett volna itt, ha totális "operát" adnak. Ugyanis e szcenírozott koncerten oly finoman és mégis magmatikusan találja el zene és látvány egységét, hogy - különösen az első felvonás végén - szinte életre kel a levegő és valami különleges lebegésben látszik a Bartók Béla terem és közönsége.
Hans Pfitzner
Az említett első felvonás vége ugyanis Palestrina "álma" vagy révülete (nevezhetjük csodának is), melyben Pfitzner kilenc ős-zeneszerzővel parancsoltat rá az öregedő karvezetőre, hogy ugyan írja már meg azt a misét, amit aztán még három angyal, illetve halott feleségének szelleme, majd egy teljes gyermekkórus is támogat. E látomások fokozódó eksztázisát a kilenc zeneszerzőt alakító énekesek váratlan felbukkanása kezdi, akik a közönség között üldögélve vártak eddig a sorukra. Majd az angyalok is a karzaton jelennek meg, az egyszeri opera-látogató lassan-lassan már a fejét is forgatja, hogy végül Pfitzner ultra-metál zenéjével valahová kiröppenjen az űrbe.
Hosszan, nagyon hosszan lehetne sorolni a kitűnő alakításokat (hadd emeljem ki Hajnóczy Júliát, aki Palestrina fiát alakítja, de megtehetném ugyanezt Kálmán Péterrel, Gulyás Dénessel, Hormai Józseffel vagy Michael Kraus-szal), hosszan dicsérhetném a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekart vagy a Honvéd Férfikart, az MR Gyermekkórusról nem is beszélve, de ezt csak Peskó Zoltán karmester esetében teszem meg, aki oly meseszerűen, lágyan vagy éppen haraggal dirigálja ezt az operát, mintha kisujjában lenne az összes hang, a cintányéroktól a végső orgona-idézetig. Peskó Zoltán és Kovalik Balázs szcenírozott koncertje a Budapesti Tavaszi Fesztivál általam látott legkiemelkedőbb eseménye.
