Picasso besétált az életünkbe - ELEK DÓRA

Egyéb


picasso_begenora.jpg
Fotó: Bege Nóra
- A Baltazár Színház történetében különleges vállalkozásnak ígérkezik egy táncszínházi előadás. Mi az oka annak, hogy a beszéd és ének helyett a mozgást választottátok a kifejezés eszközéül?
- Elek Dóra: Egyértelműen táncszínház, bár felesleges kategorizálni: színház, ez elég. Úgy éreztem, az előző előadásban (Aki nevetve született) kibeszéltük magunkat. Most szerettem volna valami teljesen más nyelven szólni.
- Kellett külön mozgásrendszert kifejleszteni a darabhoz? Hogyan zajlottak a felkészülések?
- Előtte nem hittem volna, de ez volt a színészek számára a legnehezebb próbafolyamat. Miközben felszabadító módon testhez álló témához nyúltunk - testiség, érzékiség, szexualitás -, a koreográfia elsajátítása óriási fegyelmet és koncentrációt igényelt. Hét hónap kemény próba van mögöttünk.
- A fiktív Picasso-kép ötlete honnan ered? Mi a darab története?
- Picasso neve már az egyik első darabunkban elhangzott (Tollasbál), most pedig egyszerűen besétált az életünkbe, a világ legtermészetesebb módján. Picasso mágikus teremtőerejével kapcsoltuk össze a miénket. E darab születésének olyan mély belső törvényei vannak, hogy  föltehetően ennek a teremtő erőnek is szerepe van abban, hogy a próbák elején a stábból és annak környezetéből hatan lettek terhesek, aztán most, a bemutató előtt egy héttel megszületett az összes baba.
- A színészek között vannak olyanok, akik jobbak a mozgásban, mint a verbalitásban?
- Igen, vannak. A társulatból három színész nincs is benne, mert ők inkább verbálisak.
- A Bárka Színház korábban is befogadott már benneteket. Ezúttal itt készült a darab?
- A próba nem itt zajlott, ők csak befogadják az előadást.
- Az elmúlt évek tapasztalatai szerint itthon (és külföldön) elfogadták már a létező, hivatalos színházi szcénában a Baltazár Színházat?
- Ez hosszú folyamat. Türelmesnek kell lennünk, amíg sikerül minél több ember tekintetét felnyitni. A szívekről nem is beszélve.
- Az iskoláról, műhelyről szóló terveid egy része megvalósult a Semmelweis utcában. Hogyan működik? Kilátásban van-e annak a háznak a létrejötte, amelyről régebben beszéltél, hogy általa önfenntartó lehetne a társulat?
- Ez a kérdés most nagyon kemény. A bemutató után öt napunk van rá, hogy elhagyjuk a Semmelweis utcát, mert lebontják felettünk a házat. Még nem tudom, hova költöztetek száz embert, hét előadás díszletét-jelmezét, nyolcszáz négyzetméter berendezést.
 
(Fehér Dánielnek, a Baltazár Színház tagjának Termékeny pillanat című kiállítása az előadás előtt nyílik meg a Kávézóban. A darab másnap, március 24-én is látható.)