068_AA_22052025_2248292.jpg

Pierre Richard előtt tisztelgett a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál

Az egyik legnagyobb francia komikus színész, Pierre Richard előtt tisztelgett a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, akinek legújabb filmjét csütörtök este mutatták be versenyen kívül.

A 90 éves filmszínész csaknem harminc év után rendezett ismét filmet, a L'homme qui a vu l'ours qui a vu l'homme (Az ember, aki látta a medvét, aki látta az embert) című másfél órás vígjátékot egy különvetítés keretében, Pierre Richard jelenlétében mutatták be, mielőtt szeptembertől a mozikban is látható lesz.

A Dél-Franciaországban forgatott költői vígjáték egy festői kis halászfaluban játszódik, s egy, a családját és sikeres vállalkozását maga mögött hagyó öreg halász – Pierre Richard alakításában – és egy falubeli autista fiú barátságáról szól, akiket a természet iránti szeretet fűz össze, miközben a rendőrség egy cirkuszból elszabadult medvét keres a környéken.

„Legújabb filmem egy meghatározhatatlan ufó. Van benne egy több mint 500 kilós medve is, amelyet nem tudtam öt méternél jobban megközelíteni a forgatáson” – mondta a vetítés előtt a hatalmas tapssal fogadott filmsztár, aki előtt a legnagyobb szerepeiből összeállított homage-filmmel tisztelgett a fesztivál.

Az életrajzi ihletésű vígjátékot – elmondása szerint – Pierre Richard jelenlegi lakóhelyén forgatta, a filmben látható szkeccseket pedig a falu lakói ihlették. A több mint hat évtizede a pályán lévő színész saját filmjeiben és mások rendezéseiben is csetlő-botló, kétbalkezes, félszeg figurát formált meg. Ezt alakította olyan kasszasikerekben, mint az 1972-es Magas szőke férfi felemás cipőben, az 1974-ben mozikba kerülő Ahová lépek, ott fű nem terem vagy az 1980-as Esernyőtrükk. Francis Veber filmrendezővel való találkozása ihlette meg egy komikus kettős kialakítására Gérard Depardieu-vel. Így született meg 1981-ben a Balfácán, 1983-ban a Balekok és 1986-ban a Négybalkezes című vígjáték.

Az álmodozni mindig lehet (1991) című vígjátékkal visszatért a rendezéshez, amelyet 1997-ben a Fejjel a falnak követett.

A mai napig aktív színész az elmúlt években olyan filmekben tűnt fel, mint a Stéphane Robelin által írt és rendezett A magas ősz férfi társat keres (2017), a Vissza a gyökerekhez (2018), a Sophie Marceau rendezte Madame Mills, une voisine si parfaite (2018) vagy a 2023-ban bemutatott Jeanne du Barry – A szerető című történelmi dráma.

A filmezés mellett a színházra is jut ideje, rendszeresen játszik színpadon Párizsban.

A cannes-i filmfesztiválon idén Arany Pálmáért versenyző filmek közül hatalmas sikert aratott a Sentimental Value, Joachim Trier norvég rendező és állandó színésznője, Renate Reinsve legújabb közös filmje. Az alkotás – amelynek férfi főszereplője Stellan Skarsgard, és amelyben Elle Fanning is szerepel – 19 percig tartó tapsot kapott a díszbemutatón, amely az idei rekord a fesztiválon. Az Ingmar Bergman szellemi örökösének is tekintett norvég rendező filmje egy értelmiségi család története. Főhőse egy idős rendező, aki korábban nem igazán foglalkozott két lányával. Egyikőjük színházi színésznő lett, akinek az apa várhatóan az utolsó, életrajzi filmjének főszerepét ajánlja fel, a kisebb pedig történész. Elle Fanning gyakorlatilag önmagát alakítja a hollywoodi színésznő szerepében.

Az utolsó versenynapon, péntek este volt a kortárs társadalmi problémákról közösen készített, dokumentarista hatású játékfilmjeiket rendszeresen a cannes-i hivatalos programban bemutató belga Jean-Pierre és Luc Dardenne legújabb drámájának díszbemutatója. A Jeunes mères (Fiatal anyák) című film az Arany Pálmáért versenyezhet, amelyet a rendező testvérpár korábban már kétszer is elnyert.

A Juliette Binoche francia színésznő által vezetett zsűri a ma esti záróünnepségen adja át a díjakat.

Ez is érdekelheti

A börtönbüntetésre ítélt iráni rendező filmje is ott lesz Cannes-ban

Nem sokkal a 78. cannes-i filmfesztivál kezdete előtt egy amerikai és egy iráni filmmel bővült és ezzel véglegessé vált a hivatalos versenyprogram, amelyben 21 alkotás versenyezhet az Arany Pálmáért – jelentették be a szervezők.

Pierre Richard: „a díjak sohasem érdekeltek, csak a közönség szeretete"

A francia színész, rendező a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként érkezett a magyar fővárosba. A fesztiválon Pierre Richard két filmje, a Félénk vagyok, de hódítani akarok és a Magas szőke férfi felemás cipőben felújított változatát vetítik.

Ukrán rendezőnek szurkolnak a kritikusok Cannes-ban

A 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon idén az átlagnál több a politikai témájú film. Az első helyre az ukrán Szergej Loznyica rendezőnek a sztálini Szovjetunióban játszódó, orosz nyelven készült alkotását jósolják.

Hollywood magyar legendái előtt tiszteleg új filmjével a Grand Hotel Budapest rendezője

A föníciai séma főhőse Zsa-Zsa Korda, a név utalás Hollywood nagy korszakának két, magyar származású fantaszta legendájára, Korda Sándor filmrendező-producerre és Gábor Zsazsa színésznőre.