Persze a legtágabban értett kabaréfogalomba talán be lehet sorolni az ?emberrajzok ? közállapotok ? politika? megjelölésű két részt, s Karinthy valóban épp eleget dolgozott a kabaré számára (Alpár Ágnes A fővárosi kabarék műsora 1901?1944 című regisztere majdnem hetven munkájáról tud). A szövegfüzér indítása is mintha kabarét előlegezne, amint a direktor berángatja az írót a gunyorosan pazarnak mondott ?nagyüzem?, a jelenleg kissé kibelezett játszóhely új műsorába, prológust szerzeni. Az író Karinthy Frigyessé konkretizálódik, hogy jobbára karosszékben üldögélve konferansziéja legyen saját írásláncolatának.
Konter László kompilációja csillagos ötöst érdemelne, ha egy Karinthy-disszertáció szöveggyűjtemény-függelékeként funkcionálna. Valóban ? amint a másik megjelölés ígéri ? ?tükörképek? módjára követik egymást a monologizáló-kommentáló és a párbeszédes-prezentáló szemelvények. (Az egyik első dialogikus szcéna poénja a Pifta, ifol-e muftot? jelenetcím.) Akad a sorban közismert mű ? ama ?kiszera méra bávatag? ? és néhány nóvum a leggyakrabban nyúzott produktumokhoz képest. Az igazi kabarélégkör azonban ? mely a kezdéskor sem túl sűrű ? egyre ritkul a Minden ugyanúgy van körül. A szünet utáni óra azután előbb irodalmi színpadi jellegbe, végül oratorikus játékba csúszik. S hiába a Karinthy jóserejének köszönhető, tagadhatatlanul aktuális XXI. századi tartalom, a nemes erkölcsi agitáció az emberarcú hétköznapok mellett és az erőszak, kirekesztés, gyűlöletbeszéd, frázispuffogatás ellen, ha a bemutató nem talál stílust ehhez a merengőbb kritikai hanghoz, meditatívabb, lassúbb humorhoz, s ha hiányoznak a műfajt a saját legjobb szintjére emelő alakítások.
Az összeállítást oly jól szerkesztő Konter ugyanis mintha nem vette volna észre, milyen mostohán kínálja az anyagot saját rendezői keze alá. A tényleg fontos megszólalások mind elnyúló magánbeszédek, magánszámok; de sokszor még a jelenetekben is egy-két mondattal tovább tartják maguknál a szót a szereplők, mint azt a pattogóbb kabaréban megszokhattuk. Valódi értelemben vett alakításról mindössze két esetben lehet beszélni. Az egyik Székhelyi József szinte csak fejfényben, fojtottan elmondott vádirata a mindenkori pogromok ellen, sőt a pogrom szó ellen. Hiszen amennyiben ez a szó nem létezne, nem lenne mit jelölnie! Vagy talán maga a kifejezés a bűnös: valaki megalkotta, s ha már megvolt, vonzott magának jelentést is. A másik emlékezetes mozzanat Megyeri Zoltán sámli magasságú hokedlin eldörgött Butler- (Hitler-) paródiája, mely magában hordja a süvöltő hangerő, a túlfeszítettség veszélyét, mégsem töri szét kereteit. Ők ketten az est legjobbjai. Székhelyi ugyan szokása szerint mindvégig túl sokat bíz a visszafogottan (és monotonul) érzékeltetett józan eszesség melankóliájára, de képes az átváltozásra, a karinthyság elhitetésére; Megyeri pedig a szokványos figurákban is telivér.
Nem járt ilyen jól ? mert komolyabb feladat nélkül maradt ? Csoma Judit, akinek metszett arcát, impulzív tehetségét a kabarettista Brecht is megirigyelhetné. Dobó Kata, Csonka András profi semmitmondással, Szántó Szandra és Falvai András egyelőre kiérleletlenebb eszközökkel van jelen. Beregi Péter a hely szellemének letéteményese, s noha ő is sablonokból gazdálkodik, legalább körötte megvan a kabaréaura.
Az igényes matériájú premier kevéssé sikerült színreviteléhez Szlávik István néhány semleges darabból álló díszletet szállított, a lehető legunalmasabb színekben. Íróasztal, kályha, váza: amiről (vagy ami mellett) beszélnek, az nem hiányzik. Úgy fest, erre volt megrendelés. Vagy mégsem? Hiszen Balla Margit jelmezei annál finomabbak, színesebbek. Beregi egyik házikabátja kirí a térből, Csonkát jégszobrász és kályhaimádó minőségében feldobja a bohókás-bolondos öltözék, a fehér-fekete alapruhákon élnek a kiegészítők: nyakkendő, kesztyű, egyéb.
A büfé-előcsarnokban kamarakiállítás nyílt a festőművész, grafikus Balla Margit alkotásaiból. Előadás előtt, után vagy a szünetben érdemes figyelmes nézelődéssel adózni a műveknek. Szépek. Titokzatosak. Lebegőek.
Annyi bizonyos, hogy nevetni véletlenül sem lehet rajtuk.
