Kellemes tömeg jött össze a budapesti Múzeumkertben, a Magyar Nemzeti Múzeum előtt. Nem volt egymás talpára taposás, ahogy nem lógott be cipősarok sem a szomszédos takaróra. Mert míg a kert kerítésfokainál a Barcelona-Brussels-Budapest 2011, Az európai szecesszió mesterei kiállítás képei csalogattak, a múzeumban még utoljára meg lehetett nézni a Magyar Sajtófotó-kiállítást, addig ráérős pestiek könyököltek a fűben. Akik nem akartak leheverni, fűvel borított puffra telepedhettek. Az ülőkék alakja Saint-Exupéry kis hercegének rajzára emlékeztettek. Tudják, arra, amelyben az óriáskígyó épp egy elefántot emészt. Csak mindezt képzeljék el zöldben.
Letétért, de ingyen bérelhettünk remek színes plédeket, és akár egy tucatnyi színes gázos lufit is eregethettünk büntetlenül. A múzeum két oldalán különböző ínyencségeket árultak, a piknikre (is) specializálódott Büfé Budapest 24 kalácsot és megannyi kencét kínált (messze nem ingyen), egy másik bódéban pedig embertelen méretű ibrikből merték a gyümölcsökkel teledobált isteni limonádét, és a hűtőből húzták elő a gyanúsan piros színű rozét. A pultból csokis finomságok kecsegtettek plusz két kilóval, így ki is hagytam a nyugalmam kedvéért.
Családi programnak indult, és az lett a piknik. Nemcsak az ingyen lufik miatt. A Tündérflotta kézműves foglalkozásain akár csodás pillangószárnyat is festhetett-ragaszthatott a palánta, aki egyébként a hétezer darab egynyári palántát ültethette ki, vagy vihette haza. Ért virágra hajazó karkötőt fűzni, meseelőadásokat hallgatni, az Olvasóliget könyvespolcáról köteteket levenni és bambulva olvasgatni, sőt, kimondottan míves arcfestést kapott bármelyik vállalkozó kedvű kislány.
Mintha Alfons Mucha festményéről lépett volna le a Melitta Honeycup nevű hölgy, aki egy fára aggatott karikán mutatott be ügyes akrobata-mutatványokat. Alaposan teletetovált testéről, fájdalom, csak a dolorosa szót tudtam kisilabizálni. Haja rózsaszínben pompázott, de ez egyáltalán nem tűnt annyira zavarónak, mint a zenei aláfestést kínzóan hamisan játszó hegedűs.
Többször összetalálkoztunk az Acapellers nevű együttessel is, a csapat ? állítólag ? ismert lehet az egyik tévés tehetségkutatóból. A pofátlanul fiatal énekesek, ahogy nevük szintén utal rá, hangszer nélkül muzsikálnak elég kiválóan, King?s Singers-stílusban.
Az egész délutáni hangulat, a finom kis ötletek és a program kivitelezése, azt hiszem, feledtette a rettentő amatőr záróprogramot a múzeum lépcsőjén, amelyben újra az említett hegedűs játszotta a legrémesebb hakniszámokat, míg igen nagy erőbedobással zsonglőrködött, akrobatizált egy fiatalokból álló, tűzről pattant csapat. Szó szerint tűzről pattant, hiszen hol egy hölgy sarkai lángoltak, míg tótágast állt, hol hulahopp-karikát gyújtottak meg, hol pedig égő óriási golyókat lóbáztak az egyre hűvösebb estében. És csak reménykedni lehetett, hogy az akciót mindannyian megússzuk.
