Ha a kép nem is teljes, de valóban, innen nézve és a felvetett szempontok szerint valószínűleg tényleg ilyenek. És bár nyilvánvaló, hogy ennek a Kelet és Nyugat közé szorult, nagyon későn önállósodott országnak sok egyéb izgalmas karaktere is van, mi többnyire csak azt ismerjük belőle, amit ez a kiállítás felsorakoztatott: a feltételezhető (bár újabban ismét kétségbe vont) nyelvrokonságon és az alig 300 közös alapszón túl a szaunát, az "ezer tó vidékét", a Kalevalát, a természetszeretetet és a modern finn designt, a Marimekko hatalmas pipacsmintáit, a Nokiát és a Forma-1 finn versenyzőit.
 |
A kiállítás idegenforgalmi reklámfotókkal kezdődik, de csak kijelöli a célba vett közhelyeket. Az utánuk következő egységek és a jól szerkesztett tablószövegek megszabadítják a sztereotípiákat a rájuk tapadt sallangoktól és kapcsolatba hozzák a tradicionális finn gondolkodással. Tanulságnak ennyi is bőven elég: a hagyományokkal való bölcs gazdálkodás nálunk egyáltalán nem divat, a finnek viszont erre építették a sikeres modernizálódást.
A kiállítás nagy erénye tulajdonképpen a pontos témakezelés. Nem akar túl széles spektrumot átfogni, de amiről szól, azt gazdagon illusztrálja, saját anyagával, most vásárolt tárgyakkal, illetve azokkal a darabokkal, amelyek az interneten meghirdetett gyűjtésre érkeztek Finnországot ismerő és kedvelő magánszemélyektől, személyes tárgyak és a hozzájuk tartozó emlékek, történetek. A tárgyak mellett felsorakoznak a finn kultúra magyar ápolói, Jankó Jánostól Rácz Istvánig, Kalevala-fordítók és néprajzi gyűjtők, színházi plakátok és bábfigurák a Kalevala itthoni előadásaiból.
 |
Kicsit hiányosnak tűnik az a vonal, ami a hagyományos rúni dalokat a mai finn metálzenével köti össze, de még belefér a koncepcióba. A modern finn építészetet tárgyaló rész azonban bosszantóan hanyag, néhány hangulatos képpel igyekszik letudni ezt a fontos témakört. A mobiltelefon előzményeként sem meggyőző a gumicsizmákkal telepakolt, falnyi hosszú tárló, bár a gyár először valóban csizmát és kábelt készített, de a sikertörténetben nem ez a legfontosabb. Ugyanezt a fordulatot a népviselettől a kortárs divatig sokkal szebben ábrázolja a következő terem, majd az utolsó, a finn design letisztult formáit, pontos funkcióelemzését és ésszerű tárgyhasználati elveit bemutató sorozat. És izgalmas szeletet láthatunk a finn sportkultúrából, bár itt kissé megbicsaklik a tárlat műfaja, kicsúszik az eredeti elgondolásból a sportsikerek felé.
 |
Az egyenetlenségek dacára a kiállításnak mégis sikerül felülírnia a közhelyeket és elkerülni az újabbakat. Ebben apró részletek is segítenek - például megtudjuk, hogy a Kalasnyikovot eredetileg a finnekre bombát szóró oroszok ellen fejlesztették ki, vagy hogy a hazai értelmiség síimádata a Gödöllőre látogató Akseli Gallen-Kallelának köszönhető -, és nagyszabású ötletek is, többek között egy zenepavilon és egy divatbemutató-terem is megépült, persze mindkettő nyers erdeifenyőből, a kiállítás ideje alatt ezek önálló programokra is használhatók.
Összességében a kiállítás nemcsak a finnekről szól, hanem az összevetésről: arról a talán közösen örökölt hagyományról, amit ők kihasználtak, mi viszont nagyvonalúan mellőztünk. A mi kultúránk éppen most szakítja el utolsó kötelékeit a tradícióktól - a finn példa felmutatása még most sem késő.
