A Sziget-Világ-Zene című programban ifj. Csoóri Sándor (Ötödik Évszak) kezdeményezésére hat nép- és világzenei zenekar összesen huszonöt muzsikusa négy zenei vezető irányításával egy-egy alkalmi formációt hoz létre, a népzenéből kiindulva, közös alkotómunkával új produkciókat mutat be. A zenekarok kiválasztásánál fontos szerepet játszott, hogy más-más zenei hangzást, különböző minőséget tudjanak hozzáadni a közös munkához, így a megszülető új művek minél szélesebb közönséget tudjanak megszólítani.

Az Ötödik Évszak a sanzonokról, a Dresch Vonós Quartett a dzsesszről, a Hurdy Gang a bourdon hangszerek sajátos hangzásvilágáról is ismert, Szilágyi Márton és zenekara az autentikus népzenét képviseli, a vásári komédiák hangulatát idéző Bahorka Társulat és a Kerek zenekar pedig a gyermekeknek szóló népzenei feldolgozásokban kimagasló.

Szempont volt továbbá, hogy a résztvevők valamilyen módon kötődjenek a Szentendrei-szigethez. A zenekarok mindegyikében játszik szigeti lakos. A zenei koncepciók kidolgozását és a közös alkotómunka vezetését Csoóri Sándor, Dresch Mihály, Kovács Ferenc Öcsi és Szabó Csobán Gergő vállalta. A meghívott zenekarok a nap során önálló koncertet is adnak.

A PirosLábos vásárban a kulturális programok mellett a régió kézműveseinek termékei és a helyi termelők finomságai is megtalálhatók. A helyi közösségeket középpontba állító, családias hangulatú program idén először egy különleges ősbemutatóval is várja látogatóit.

Kiemelt kép: Ötödik Évszak/Hatházi Tamás