Podcastot indított a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) program, az első adásban Can Togay János művészeti és kreatív főtanácsadóval beszélgettek.

A podcast célja, hogy végigkísérje az utat, amellyel Veszprém és a Bakony–Balaton régió az európai figyelem középpontjába emelkedik, valamint bemutassa az egyes rendezvényeken és projekteken dolgozó alkotóközösségeket.

Az adásokból kiderül, hogy mi történik Veszprémben az UNESCO Zene városa cím elnyerése után, hogyan formálhatják a város legnagyobb lakótelepének lakosai környezetük fejlesztését, valamint az is, hogyan szerveződnek „kulthálóvá” a Bakony–Balaton régió összművészeti bázisai. Hozzátették: a műsorok először a Spotify-on, majd kicsit később az Apple és a Google felületén heti rendszerességgel jelennek meg hosszabb tudósítások és interjúk, valamint néhány perces magyarázó anyagok, rövid hangulatbeszélgetések formájában.

Az első adásban Can Togay Jánossal arról beszélgetnek, hogy az EKF program nem csillogó és 2023-ban gyorsan elpukkanó fesztiválokat akar létrehozni, hanem egy erős, innovatív térséget, amely szívesen látja majd az idelátogató vendégeket a későbbiekben is. Az első podcast mellé készül egy miniportré is Can Togay Jánosról.

A mentorprogramként is funkcionáló podcast sorozatra helyi, tanulni vágyó, 17–22 éves önkénteseket is bevonnak a munkába azzal a céllal, hogy 2023-ra helyi fiatalok láthassák el az Európa kulturális fővárosa program médiafeladatainak egy részét. A jelentkezési felhívást augusztus első napjaiban teszik közzé közösségi felületeiken.

Nyitókép forrása: a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa Facebook-oldala