"Debrecen sokak számára a kemény gitárzenék városa és azt hiszem, ez az állítás is igaz, nekem mégis inkább a naiv, bátor dalok jutnak eszembe róla. Hogy néhány akkord és az egyenes szöveg képes elmondani valami fontosat a világról" - fogalmaz a Nyilas Reni & Ők bemutatkozó nagylemezéről Beck Zoli, a 30Y frontembere. "Reniék lemeze ilyen: egy dalszerző-énekes lány a frontban, aki kis történeteket mesél a zenekarával - igazi és szép történeteket."

A magyar nyelvű dalait játszó énekes-dalszerző Nyilas Reni a kezdetekben csak egy szál gitárral állt a színpadon, majd 2012-ben több debreceni zenésztársa verődött köré, így lettek ?Ők?, egy hattagú zenekar. Friss, változatos, őszinte és fülbemászó dalaik hol vidámak, hol melankolikusak ? történeteket, hangulatokat mesélnek a hétköznapokról, de leginkább állítanak valamit az életről. Zenekarként játszottak már a Szabó Balázs Bandája, illetve a 30Y előtt is. Állandó vendégei a Campus Fesztiválnak, kedvelt fellépői a hazai kluboknak Miskolctól Pécsig (A38, Szimpla, Roncsbár, Helynekem, Fezen klub, Pécsi Est Café). A zenekar 2012 óta négy EP-t jelentetett meg, melyeket idén nyáron a felnőtté válásként megélt első nagylemez, a Póráz nélkül követ.

A Póráz nélkül igyekszik visszafejteni azt az utat, amelyet megalakulásuk óta járt végig a dalszerző és a zenekar. ?Végre már nem csak a fejünkben léteznek a dalok? ? meséli Nyilas Reni, aki eddig csupán kislemezeket készített a zenekarával. A Cseh Tamás Program adott lehetőséget arra, hogy a zenekar végre profi nagylemezt és videóklipet hozhasson létre ? segítségül az előző kislemezhez hasonlóan most is a 30Y-hoz, Varga Ádámhoz és Beck Zolihoz fordultak zenei produceri segítségért. Ádám nemcsak producerként, de hangmérnökként is jegyzi a lemezt.

A 12 számos nagylemezen a szomorkás balladáktól ? mint a Petőfi Rádiót is megjárt Felhő és a soproni Nap Rádió kedvence, a Festve vagy karcolva ? egészen a pörgős slágerekig ? mint a Forog a világ vagy az Elfáradtam ? széles spektrumot lefed a zenekar bemutatkozó anyaga. A címadó, Póráz nélkül éveken keresztül volt része Reniék koncertprogramjának, de a stúdiófelvételkor teljesen újjászületett, modern formát öltött, új zenei irányok felé csábítva a zenekart, erősebbé és magabiztosabbá téve őket. Ehhez a dalhoz készült klip is.

A Póráz nélkül című nagylemez címadó számához készült klipje igyekszik úgy megfogni a dal hangulatát, hogy bemutatja azokat a helyszíneket, amelyről a zenekar szülőföldje, Debrecen nem ismert. A dalszöveget is felkaroló kutyák témája a klipben is visszaköszön ? az elvágyódás és a hűség, a szabadság és a kötelességek közötti harc, valamint a város és a természet határának szimbólumaként. Ezt a vívódást támasztják alá a tudatosan werk-hatású képek is. A klip Turós Balázs munkája.

Az NKA Cseh Tamás Programnak köszönhetően létrejött, a 30Y zenei rendezése mellett készült nagylemezen ? első albumhoz hűen ? főként régebben született szerzemények szerepelnek, a kiadvány mégsem tekinthető csupán archívumnak, hiszen a folyamatosan alakuló, élő dalok lemezre égetett változatai a zenekar legfrissebb, modern hozzáállását képviselik.

A lemez ingyenesen letölthető és meghallgatható az alábbi linken: http://nyilasreni.hu/album/p-r-z-n-lk-l.