Seregi Zoltán, a színház igazgatója ismertette, hogy a felnőtteknek szóló bemutatók sorában szerepel Örkény István Macskajáték című tragikomédiája, amelyben a kilenc éve visszavonult, de erre a darabra visszatérő Felkai Eszter játssza a főszerepet. Eperjes Károly rendezi Schiller Ármány és szerelem című művét, Katkó Ferenc a Balkán kobrát, Tege Antal pedig Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát.

A Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk komédiát Merő Béla rendezi; Slawomir Mrozek Tangóját Csiszár Imre viszi színre ? mondta el az igazgató. Hozzátette: ezeket, valamint két monodrámát, Katkó Ferenc előadásában az Egy őrült naplóját és Tege Antal játékában a Stratégia két sonkára előadást a stúdiószínházi bemutatók közé tervezték.

Az ifjúsági és a gyermekbemutatók sorában szerepel A diótörő és az egérkirály, a Grimm-mese alapján készült A széttáncolt cipellők, Arany János Bolond Istók című műve és a Balassi Táncegyüttessel közös táncos mesejáték, az Állat(i) mesék.


img_6749_21_600x400.png
Fotó: jokaiszinhaz.hu

Mint elárulta: az eddig Ibsen Stúdiószínpadként emlegetett játszóhelyet szeretnék a Kossuth-díjas Sík Ferenc rendezőről elnevezni, erről jelenleg folynak az egyeztetések a fenntartó békéscsabai önkormányzattal.

Seregi Zoltán hozzátette, hogy a tizenkét új bemutató mellett az idei évadban már játszott Légy jó mindhalálig musical visszakerül a repertoárra és az eddig oktatási intézményekben játszott Moli?re-darabot, A fösvényt beviszik a színházba. Az előző évadokból repertoáron marad több darab, így például a Jóccakát, anya; a Mario és a varázsló; a Mezítláb a parkban; a Monte Cristo grófja vagy az Orient.

A bérletezésről szólva az igazgató kiemelte: új bérlettípust vezetnek be a következő évadban, az úgynevezett szabadbérlettel szabadon választható időpontban hat szabadon választott darabot lehet megtekinteni. A bérletek megújítása április 11-től indul, új bérleteket május 23-tól lehet váltani.

Seregi Zoltán kiemelte: az idei évadban rekordszámú, 13 ezernél több bérletes vendége volt a színháznak; reményei szerint a következő évadban tovább nő ez a szám. A következő évadban is folytatják az oktatási intézményekben a Színház házhoz megy elnevezésű kezdeményezést és a társulat összetétele sem változik jövőre.

Elárulta: májusban az ukrajnai Herszonban mutatják be a Szűz és a szörnyet; nyáron Tokajban adják elő a Légy jó mindhaláligot, Egerben pedig a Monte Cristo grófját. Októberben Aradon és Temesváron vendégszerepelnek majd a Bánk bánnal.

Az idei évad közönségkedvence a Szente Vajk által rendezett Vesztegzár a Grand Hotelben volt ? közölte Seregi Zoltán.

Forrás: MTI