Szalay Péter Nincs parancs! című filmje is bemutatkozik a sosem látott ritkaságokkal és közönségkedvenc filmekkel érkező Rendszerváltó Filmnapokon. A szeptember 17-20. között két helyszínen megrendezett programon közönségtalálkozókkal kísért vetítések segítségével derül fény arra, hogyan múlt el 30 év.

A szeptember
közepén a Filmtekercs Egyesület Rendszerváltó Filmnapok elnevezésű
rendezvénysorozata a hazai történelem jelentős eseményének 30. évfordulóján
filmekkel emlékszik vissza a sorsfordító történésekre.

A program fő helyszíne a korábbi Örökmozgó Filmmúzeum, ma Art+ Cinema mozi, ami csütörtöktől vasárnapig minden nap két filmet vetít, az este 7 órai után pedig közönségtalálkozót tart.

A program csütörtökön a Rendszerváltás képekben című, eddig máshol nem vetített dokumentumfilmmel kezdődik, majd este héttől Fekete Ibolya Bolse vita című filmje érkezik, melyet a rendező részvételével közönségtalálkozó követ. Pénteken délután Török Ferenc kultikus filmje, a Moszkva tér, azt követően pedig Almási Tamás Miénk a gyár című emlékezetes dokumentumfilmje kerül műsorra, ami után a rendező maga mesél alkotásáról.

Szombaton Schiffer Pál A Videoton sztori című filmje, este 19 órától Szalay Péter Nincs parancs! című premier-dokumentumfilmje látható. Ez utóbbi egy német és egy magyar határőr történetét követi nyomon: egyikük az osztrák határnál, másikuk a berlini falnál teljesített szolgálatot azokban a történelmi napokban. A vetítés után Szalay Péter rendező, Dr. Hidas Ildikó dramaturg és Nagy László, az 1989-es Páneurópai Piknik főszervezője lesz a közönségtalálkozó vendége.

Vasárnap délután sokak kedvenc német vígjátéka, a Good bye, Lenin!, este pedig a rendszerváltás 20. évfordulójára készült szkeccsfilm, az East Side Stories kerül műsorra. Ez utóbbi vetítését követően Németh Gábor dramaturg, az eredeti ötlet gazdája mesél a film születéséről.

A rendezvény
szombat délután ellátogat a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központba
is, ahol a nézők a lengyel államférfiról szóló Walesa – A remény embere című
film vetítésén és az azt követő beszélgetésen vehetnek részt.

Az Art+ Cinema vetítéseire a jegyár egységesen 800 forint, a kőbányai vetítés ingyenes. További részletek a filmekről és a meghívott vendégekről a rendszervalto.filmtekercs.hu oldalon és a Filmtekercs.hu Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők.

Nyitókép: Nincs parancs!