Az MNG preraffaelita kiállítása szokás szerint igen letisztult szerkezetű. A tematikai egységek segítségével végigjárja azt a fejlődési ívet, amely során a preraffaeliták nevetség tárgyaiból népszerű alkotókká váltak. 

Az első teremben a korai próbálkozásaik láthatók, amelyek még erősen a középkori oltárképek stílusát idézik.

Ford Madox Brown A jó gyerekek Madonnája című műve tipikus példája ennek a kezdeti időszaknak. A kép középpontjában a díszes építészeti elemek előtt a glóriás Mária látható. Ölében a Kisjézus, akinek a kezeit egy térdeplő angyal által tartott tálban mossák. A síkszerű ábrázolásmód, a határozott körvonalak, a ragyogó színek különös dekorativitást kölcsönöznek a képnek. Ezt még tovább erősíti a Madonna mögötti függöny ornamentikája, valamint a boltív hullámos díszítettsége. A háttérben látható táj párás, légies atmoszférája pedig a valóságon túli szférába emeli a képet.

A következő teremben olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket az irodalom szerelmi történetei inspiráltak, és amelyek a modern élet problémáit dolgozzák fel.

Hughes olajfestménye John Keats Szent Ágnes-estéjének három epizódját illusztrálja, s tele van misztikummal és túlfűtöttséggel. A középső részben azt látjuk, amint Porphyro Szent Ágnes estéjén a család haragját kockáztatva belopakodik szerelme, Madeleine hálószobájába. A lány „szeme tétova, / ajka ijedt, lélegzete zihál, / a szentelt óra közel, sóhaja / hangszerek közt leng, suttogás közt száll, / (…) ő tündéri látomást csodál”. A szerelmi légyott kerete, a festett üvegablak és a figurák testtartása az angyali üdvözlet képi ábrázolásait idézi, az ibolyás árnyalatok és a hold fényének beszűrődése pedig különös titokzatosságot sző a harmadik részben tragédiává forduló jelenet köré.

Hughes: Szent Ágnes estéje
Forrás: Tate Britain
A preraffaeliták istenhitét taglaló termet Brown Jézus megmossa Péter lábát című olajképe uralja, ami életszerűségével és mély líraiságával vonja magára a figyelmet.

Péter és Jézus arca egyaránt az érzelmek széles sprektrumát vonultatja fel, és a háttérben, az asztalnál ülő tanítványok arcáról is sok minden leolvasható. Brown erős alulnézetből festette meg a kompozíciót, ezért úgy érezhetjük, mintha mi magunk is ott guggolnánk Péter előtt. A kép közepén látható részletek michelangelói magasságokat idézők. Péter lábának finomsága, a rézedény rózsaszínes, izzó vöröses árnyalatai és az érintés, amivel Jézus Péter lábát megtörli, egészen költőivé varázsolja a jelenetet.

A termeken át haladva a vallási témákat egyre inkább felváltják a modern élethez kapcsolódó jelenetek.

Nagyon izgalmas képcsoportot alkotnak a női alakokat felvonultató kompozíciók. Stanhope Merengés a múlton című vászna nehéz női sorsot rajzol meg: a figura prostituáltként keresi a kenyerét. A szennyezett folyóra néző ablak, a szegényesen berendezett enteriőr, a fésületlenség híven szól a nő helyzetéről, amely merengő, mélabús tekintetéből is kiolvasható.

Deverell festményén, A kedvencen gőgös, fintorgó hölgyet látunk, míg Brown Fogd a fiam, uram! című, befejezetlen alkotásán olyan nőt, aki felajánlja a gyermekét a festmény nézőjének. Arckifejezése szokatlan, és nem lehet pontosan tudni, hogy szenvedés vagy megkönnyebbülés tükröződik rajta. Philip Hermogenes Calderon Megszegett esküjének női alakja pedig megcsalt szerelmes, aki épp azzal szembesül, hogy a kerítés mögött a párja incselkedve rózsabimbót nyújt egy fiatal nőnek. A megcsalt nő arcán a megtörtség csalódással keveredik, ruhája a gyász szimbólumaként fekete.

A tájképek közül kiemelkedik John Brett légies festménye, a Britannia birodalma, ami az utazás szabadságát hirdeti.

A pamacsosan megfestett felhők, a könnyeden hullámzó tenger, a horizont elmosódó vonalai kitágítják a teret, és a végtelenség érzetét keltik. Brett látképe, a Firenze Bellosguardo felől egészen elképesztő látványt tár elénk: a Villa Brichieri teraszáról nyíló panoráma geometriai formákba rendeződő várost mutat, a kompozícióban mégis van valami fenséges. Látszik, ahogy a nap sugarai fénnyel árasztják el a kép középső sávját. Látjuk azt a pillanatot, amikor kigyúlt az „ég váratlan zsarátja (…) S az aszfalt szennyén szerteszét gurult / A Végtelen Fény milliom karátja”. Az aranyló pompát a háttér sejtelmes, párás hegyeinek atmoszferikussága oldja.

Nehéz szabadulni ettől a műtől, de ha sikerül továbbhaladnunk, Rosetti kis méretű, bensőséges alkotásait láthatjuk, amelyeket Dante művei inspiráltak.

E festményekre azok a jegyek jellemzők, amelyeket a kiállítás első termében láthattunk. A kompozíciók síkszerűek vagy képmezőkre osztottak, a ruhák színei élénkek és vibrálók, a jelenetek a szerelem mindent elsöprő erejét hirdetik. Ám ezeknél sokkal izgalmasabbak azok a sűrű, egymásba fonódó motívumokból felépülő könyvillusztrációk és tervek, amelyek már a szecesszió előképeinek is tekinthetők. Rossetti Shalott kisasszonya című rajzán orgonáló nőt láthatunk, akire szörnyszerű lény borul rá, és ragadja magával. A gazdagon részletezett környezet sűrűvé teszi a kompozíciót, amelybe szinte belevész az alsó sarokban strázsáló katona, aki a drámai jelenettel mit sem törődve, rezignáltan almát ropogtat. 

Egy másik beugróban William Morris gótikus építészet és keleti ornamentika inspirálta tapétáját, valamint szőnyegét láthatjuk.

Egy fotón még háza, a Red House egyik enteriőrje is visszaköszön, amelynek buja tapétái, faleveles szőnyegei és díszes építészeti elemei vadonszerű térré teszik a lakásbelsőt.

És bár Morris főleg ezeknek a mintáknak köszönheti a népszerűségét, festőként is nagyszerű műveket alkotott. A kiállításon azt a kompozíció szerepel tőle, amelynek középpontjában a Trisztánt gyászoló Izolda hercegnő látható. Morris középkori textíliákkal és bútorokkal vette körül az alakot, így ez a kompozíció éppoly gazdag, mint maga a Red House. 

A kiállítás ezen a ponton csúcsosodik ki.

A lélek szépsége egységben a preraffaelita művészet második hullámának gyöngyszemei láthatók, amelyek a szépségről és annak csáberejéről mesélnek. A festményeken irodalmi karakterekként tűnnek fel a nők; a figurák már nem a történetmesélést szolgálják, hanem érzelmeket és hangulatokat közvetítenek a néző számára.

Rossetti Monna Vanna című képe független nőtípust testesít meg, amelynek nemcsak érzéki, kacér szépsége vonzza a látogató tekintetét, hanem pompás kiegészítői is, amelyeknek szinte tapintható a textúrájuk. Rosetti utolsó befejezett festménye, az Ábrándozás alakja dús lombozatú juharfa ágain ül; laza, zöld selyemruhájában eggyé válik a természettel. A buja levelek szinte teljesen körülszövik a nőt, akinek tekintetében az elmúlás fájdalma bujkál.

A kiállítás John William Waterhouse Shalott kisasszonya című festményével zárul.

Tennyson költeményének hősét megátkozták: halál vár rá, ha elhagyja a tornyot, ahol meghímezte a világ tükörben látott történéseit. Lancelotot meglátva mégis hajóra száll, és a halállal nem törődve a férfi keresésére indul. A nő arcára egyszerre ül ki a haláltól való félelem és az azzal való szembenézés bátorsága. De a tekintetében az a mély szerelem tükröződik, ami mindent felülír. A hajóban ott van vele a gazdag motívumokkal teli szőttes is. A háttér atmoszferikussága és a vastag ecsetvonások impresszionista jellegűvé teszik a kompozíciót.

A Vágyott szépség című preraffaelita kiállítás az MNG-ben augusztus 22-ig látogatható.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu