A Broadway világát szarkasztikus humorral és öniróniával ábrázoló darab a bemutatásának évében minden idők legtöbb Tony-díját kapta: tizenkettőt a lehetséges tizenötből, és azóta is fergeteges sikerrel játsszák a világ zenés színpadain. Most a Miskolci Nemzeti Színházban látható a díjnyertes sikerelőadás Béres Attila rendezésében.

Egy valaha szebb napokat látott producer és egy ravasz könyvelő a világ legrosszabb színdarabjából akar nagy pénzt csinálni…

A sokoldalú Mel Brooks 1967-es, Oscar-díjat nyert forgatókönyvéhez zenét is szerezve írt musicalt 2001-ben Thomas Meehan közreműködésével. A miskolci színházban június 18-án láthatja először a közönség a Producerek musicalt Béres Attila rendezésében.

„Úgy érzem, hogy a miskolci közönség partner lesz abban, hogy sikerre vigyük ezt az előadást. Közel kétszáz éve éhezik a miskolciak a színházat, és hosszú kihagyás után most igazi ünnep számukra ez az időszak” – fogalmaz a rendező, a teátrum igazgatója. Béres Attila úgy véli, a Producerek pont jókor kerül színpadra. „A mai világban, főleg a mostani helyzetben minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy kiálljunk egymásért, az igazságért, a szabadságért. Ez a tizenkét Tony-díjjal jutalmazott produkció a lehető legszórakoztatóbb módon mondja bele az arcunkba azt, amit sokan nem mernek vagy éppen elleneznek. A közösség összetartásának fontosságát, a sokszínűséget sok éve hirdetjük, és büszkék vagyunk rá, hogy a közönségünk is osztozik ezen alapértékünkben” – összegzi gondolatait az igazgató.

Max Bialystock karakterét Lajos András formálja meg a Producerekben Salat Lehellel váltott szereposztásban.

A színművész a januári főpróbára úgy tekint, mintha egy sportverseny végén nem hirdettek volna eredményt. „Rettentően hiányzott a visszajelzés a közönség részéről, most viszont kétszáz százalékon ég a színház: délelőtt a Mágnás Miska olvasópróbája, délután a Producerek táncpróbája, este a Déjà vu előadása, közben pedig korrepetíció és énekóra” – sorolja egy napját Lajos András.

A színművésznek sok év óta a Producerek az első zenés előadása. „Az első évadomban az Egy csók és más semmi, valamint a Zorba, a görög zenés előadásokban szerepeltem, Béres Attilával pedig tavaly az Ördögökben dolgoztam először együtt, és sok év után egyszer csak »hozzám vágott« egy musical főszerepet” – meséli Lajos András, aki elmondása szerint a Producerek próbafolyamata alatt tanulta meg, hogyan is kell egy ennyire komplex zenei anyaggal rendelkező előadást színpadra vinni.

„Olyan érzésem van, hogy tényleg Miskolcra költözött a Broadway. Aki nem szórakozik jól ezen az előadáson, azt meghívom egy fagyira. De ha jól szórakozott, akkor engem hív meg egyre” – ajánlja viccelődve az előadást Lajos András.

Leo Bloom szerepében Rózsa Krisztiánt láthatja a közönség,

aki szerint a Producerek az egyik legnehezebb előadás zenei szempontból, ebben a karmester és a korrepetitor volt nagy segítségére. „Az itt töltött hat évem alatt már jó pár zenés előadásban részt vettem, de a Producerek zeneileg nagyon nagy kihívás. Mindazonáltal nagyon szeretjük a darabot, hiszen élvezet csinálni, rendkívül erős a zenei anyag, szerintem a közönség is imádni fogja”– mondja Rózsa.

Hozzáteszi, a próbák alatti alkotófolyamatot élvezi leginkább: „A rendezők nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a színészek mit gondolnak adott helyzetekről egy darabban. Van egyfajta szabadság, és ez az egész próbafolyamat alatt megmarad, ezt szeretem benne. Rengetegen vagyunk a színpadon, ezért figyelnünk kell egymásra, türelmesnek kell lennünk, és ha ez megvan, akkor egy nagyon jó dolog tud születni.”

Fotó: Gálos Mihály Samu