A zarándoklat ősi, általános vallási szokás. A hívek ilyenkor kiszakadnak mindennapi életük menetéből, hátrahagyják szeretteik, ismerőseik egy részét, azért hogy felkeressenek egy olyan helyet, ahol a hiedelem szerint az istenség különös módon jelen van. Nem számít az út fáradalma, nem nézik a reájuk leselkedő veszélyeket. Legfontosabb a vállalt cél elérése: a személyes találkozás a természetfelettivel. Ezek a hagyományok mind a mai napig élnek.
A zarándok számos okból vállalkozhatott hosszú útjára. A legfontosabb a vallásos meggyőződés volt. Az illető jámbor elhatározást vagy fogadalmat tett, hogy Isten vagy valamelyik szent iránti tiszteletből, a lélek megváltásáért, búcsú elnyeréséért kész vállalni a megpróbáltatásokat.
A magyar középkor egyik leghíresebb zarándokát, Krizsafán fia Györgyöt az a cél vezette, hogy az általa elkövetett több száz gyilkosság alól feloldozást nyerjen. Más esetekben bírósági döntés is rendelkezhetett peregrináció végrehajtásáról, amint ezt egy feleséggyilkos példája is tanúsítja. Egyes esetekben a zarándokokat politikai célok is motiválhatták. Tulajdonképpen a keresztes hadjáratok is ide sorolhatók. Ugyanakkor fegyveres akciók nélküli zarándokutak is megfigyelhetők. Ebben élen járt Erzsébet anyakirályné, akit két külföldi kegyhely meglátogatásánál ? a hitbéli szándékokon túl ? a várható politikai haszon is motiválhatott. Római zarándoklatánál fia, András herceg nápolyi királlyá történő koronázásában, Aachen esetében IV. Károly német-római császár támogatásában ölhetett testet.
Az ún. lovagi zarándoklatok fő mozgató ereje a ráció, vagy akár a kételkedés is jelenthette. Tari Lőrinc, Zsigmond király embere azért vágott neki írországi útjába, mert egyrészt megingott katolikus hitében, másrészt megígérte az uralkodónak, harmadrészt meg akarta ismerni a "zöld sziget" szentjeinek a csodáját. Az is előfordulhatott, hogy az ember életében nem tudott sort keríteni egy zarándoklat kivitelezésére, ilyenkor végrendeletében valaki mást jelölt ki maga helyett.
Mint minden utazás, a zarándokút finanszírozásáról is gondoskodni kellett. A költségek igen sokrétűek lehettek, de függött az úti céltól és az igénybe vett szolgáltatásoktól. Lehetett menni magányosan, kisebb, illetve nagyobb kísérettel, gyalog vagy lóháton. Ha az illetőnek nem volt elég forgótőkéje, akkor sor kerülhetett házak, birtokok, értéktárgyak elzálogosítására. Be kellett szerezni a szükséges "papírokat". Ezek közül a menlevél (salvus conductus) volt a legfontosabb, ennek kibocsátója ugyanis oltalma alá fogadta a zarándokot, az akadálytalan és biztonságos közlekedés elvi lehetőségével. A zarándoklat szimbolikusan a templomban kezdődött: a peregrinus misén vett részt, meggyónt és a paptól áldást kapott jellegzetes tárgyaira, a botra és a tarisznyára.
Az úton járók jól tudták, hogy ott, ahol Szent Kristóf és Szent Jakab képe volt kifüggesztve, szállást és élelmet kaphattak. Ha a zarándokházakban nem volt elegendő hely, a mezőkön töltötték az éjszakát. Erre utal Matteo Villani egyik megjegyzése. Az 1350-es szentév alkalmával olyan sokan mentek Rómába, hogy "az útmenti házak nem voltak elegendők, hogy fedett helyet nyújtsanak lovaknak s embereknek. Az óriási tömegekben és csapatokban érkező németek és magyarok a hideg miatt sűrűen összetolongva s nagy tüzekkel segítve magukon, a mezőkön töltötték az éjt."
Az utazás alatt a zarándoknak számos nehézséggel kellett szembesülnie. Komoly megpróbáltatásokat jelentett, ha a zarándokút háborús területeken haladt át. A szentföldi tartózkodás idején előfordulhatott, hogy a buzgó zarándok egy oroszlánnal találta magát szembe. Az utak jelöletlensége, különösen a sivatagban életveszélyes eltévedésekhez vezetett. Az egyik, magyarokat is magában foglaló csoport a Sinai-félsziget kietlen vidékén utat akart rövidíteni. Vesztükre tették, mivel teljesen rossz irányba mentek, és életüket végül az mentette meg, hogy a közeli oázisról meghallották a tevék hangját. A zarándokok gyakran rablók martalékává is válhattak, ők egyáltalán nem voltak tekintettel arra, hogy milyen nemes cél miatt választották a fárasztó utat.
A legfelemelőbb pillanat a zarándokok megérkezése lehetett. A kegyhely felkészülten várta a látogatókat. A peregrinusok elvegyülhettek a színes forgatagban, imádkozhattak, virraszthattak. Az úti cél elérését a jelesebb ünnepnapra próbálták időzíteni, ilyenkor még szebb szertartásokon vehettek részt. A zarándokok a kegyhelyeken tömegével árusított kis öntvényeket, ún. zarándokjelvényeket vásároltak. Ezek azon túl, hogy védő-bajelhárító képességekkel rendelkeztek, "hitelesítették" a peregrináció tényét.
El Camino - Az út. Magyar-német dokumentumfilm, 1. rész, 28 perc
Vetítik: m1, november 13. Vasárnap, 11:30
