Program

Budapest ezen a listán is az elsők között van

A Ubuy top 20-as listáján a magyar főváros a negyedik helyet szerezte meg.

Párizsi sztárkurátor fogja a kezünket Pécs gördeszkás kiállításán

A Pécsi Galéria izgalmas utazásra hívja a látogatókat a gördeszkakultúra világába az Art of Skate – A gördeszka Kaliforniától Pécsig című kiállításon. Az egyedülálló tárlat augusztus 24-én Philippe Danjean francia kurátor segítségével mutatja be a gördeszkázás történetét, művészetét és jelentőségét.

Kortársbalett- és néptáncprodukciók, nagy sikerű gyermekelőadások a Balaton partján

Szeptemberben négy napra újra Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház szeptember 12–15. között rendezi meg a 22. keszthelyi Táncpanorámát. A fesztivál programjában ezúttal a tánc mellett a zene is főszerephez jut. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Tűzijáték és egyedülálló drónshow ünnepli a Szent István-napot

Ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még látványosabbá az idei Szent István-napi tűzijátékot, a szervezők több mint egy éve készülnek a produkcióra, amely Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt tiszteleg.

A római légiósoktól Ulyssesen át Thália papjaiig

Ókori őrjárat, vásár a főtéren, jelmezes felvonulás, zászlóforgatók és kézművesek a Savaria Történelmi Karneválon, kortárs művészeti programok James Joyce-ra emlékezve csak néhány Szombathely gazdag kulturális programjaiból.

A Fém of Bëlga projekt a veszprémi Gyárkertben

Mit kíván a magyar nemzet? A Gyárkertbe Fém of Bëlga koncertet! A Fém of Bëlga projekt mindössze három alkalommal látható. A Dunántúlon csak augusztus 24-én Veszprémben.

Teljesítménytúra indul a Gyermekvasút nyomában

Idén is megrendezik A Gyermekvasút nyomában elnevezésű, hagyományos, húsz kilométeres éjszakai teljesítménytúrát. Az ünnepi hétvége minden napján nosztalgiavonatokkal is várják a kisvasutazni indulókat.

A Pandóra Projekt koncertezik Zánkán, az Erzsébet-táborban

Az Erzsébet-táborok szervezőinek az egyik fő célja, hogy ingyen elérhetővé tegyenek kulturális programokat a több ezer gyermek számára táborozásuk ideje alatt. Könnyűzenei eseményeket is szerveznek, mint például augusztus 19-én, amikor a Pandóra Projekt koncertjét tekinthetik meg az ifjú táborozók Zánkán.

Salföldön tartják az első Szakcsi Rádió Jazzfesztivált

A salföldi Káli Fecske ad otthont augusztus utolsó hétvégéjén a Szakcsi Rádió Jazzfesztiválnak. A hagyományteremtőnek szánt rendezvényen fellép a Dresch Quartet, Borbély Mihály, Fekete Kovács Kornél, Szakcsi Lakatos Róbert és Balázs Elemér csapata is.

Bagossyék, Zséda és a Parno Graszt is ott lesznek a Road Movie Live-on

A Road Movie Live a Szent István-nap egyik legnépszerűbb programhelyszíne, amely idén augusztus 19-én és 20-án kínál különleges zenei élményt a Műegyetem rakpartra látogatóknak. Többek között a Bagossy Brothers Company, a Honeybeast és Zséda érkeznek a hazai tájak, városok által inspirált dalaikkal.

Legyen tánc az ország minden zegzugában!

Egyre több fiatal ismeri meg országszerte a néptáncot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes jóvoltából. Videónkban ízelítőt adunk a Petőfi Kulturális Program keretében megvalósuló hagyományápolásból.

Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István-nap

Történelmi kalandozások, hagyományőrző bemutatók és kreatív workshopok egész sora várja a gyermekes családokat az idei Szent István-napon. A szervezők ügyeltek arra, hogy a rendezvényeken minden korosztály megtalálja a számára legizgalmasabb elfoglaltságot. Ebben a segítségükre lehet az ünnepségsorozat weboldala és a Szent István-nap mobilalkalmazás is.

Szigszalagból és szúnyoghálóból magyaros viselet

Augusztus 30-ig látogatható a Hagyományunk ruhaszobrai című szabadtéri kiállítás a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének szervezésében megvalósuló tárlat a magyar népművészet és öltözködéskultúra elemeit, színeit, motívumait idézi fel és gondolja újra.

Ebru, kalligráfia és yemeni cipő mutatja be a török kézművesség extravaganciáját

A Mesterségek Ünnepének idei díszvendége az évezredes népművészeti hagyományokkal rendelkező Törökország.

Plakátkiállítás, századfordulós autók és ősbemutatók az idei LehárFeszten

Gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket augusztus 29. és 31. között a LehárFeszt nemzetközi operettfesztivál Révkomáromban, amelyet a tíz éven át nagy sikernek örvendő Lehár Nyár eseménysorozat továbbéléseként második alkalommal idén rendeznek meg. A háromnapos fesztivál öt helyszínen zajlik, az augusztus 13-án tartott sajtótájékoztatón pedig több, eddig be nem jelentett kísérőprogramot ismertetett Klemen Terézia főszervező.

Algazöld csend vár Haniko kiállításán

Szeptember 3-án nyílik Herbert Anikó, azaz Haniko vizuális művész Algazöld csend bont virágot bennem című kiállítása. A Karinthy Szalonban megvalósuló tárlat a kortárs képzőművészet és a fenntarthatóság közös nevezőjét keresi egy nem mindennapi témát feldolgozva és folytatva.