Program

Sorra jelentkeznek be a sztárok a Bujtor Filmfesztiválra

Gazdag filmkínálat mellett ismert színészek, rendezők és producerek is jelen lesznek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválon. Az Ötvös Csöpi-filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év szórakoztató és izgalmas filmjeinek alkotóiból sem lesz hiány. A Bujtor-filmek mellett 64 versenyfilmes alkotást nézhet meg a Balaton Színházban a közönség négy nap alatt.

Történelmi tragédiával és punkoperával indul a FüSzi új évada

A Független Színház Magyarország, azaz a FüSzi társulata előadásban gazdag műsorral indítja a 2024/2025-ös évadot a Páva utca 30. szám alatt. Produkcióiban roma és nem roma alkotók dolgoznak együtt, felmutatva a roma irodalom, történelem és színházcsinálás értékeit.

Táncházfesztivál a Budapest Parkban

Harmadik alkalommal rendezik meg a FolkPark Táncházfesztivált. Augusztus 15-én a Budapest Parkban várják a népzene és a néptánc kedvelőit, ahol 22 órától hajnali 2-ig három tánctéren húzzák a talpalávalót.

Kenyérrel, borral és filmmel ünnepelhetjük a nőket Szentendrén

A szentendrei skanzen augusztus 19-én és 20-án Szűz Mária mennybevételének apropóján a női létet, a női szerepeket járja körbe egy izgalmas programsorozat keretében. Beszélgetések, filmvetítés, irodalmi borkóstoló, jóga és kézműveskedés várja az érdeklődőket.

Salvador Dalí és Európa-hírű magyar kortársak a füredi aukción

Tizenötödik alkalommal rendez a Pintér Galéria és Aukciósház nyári árverést Balatonfüreden, amely az utóbbi években az egyik legkiemelkedőbb társasági eseménnyé emelkedett az északi parton. Az aukció képeit a Vaszary Galéria termeiben lehet megtekinteni, az augusztus 17-én tartandó árverés az elmúlt évekhez hasonlóan a Vaszary Galéria Széchenyi nagytermében, illetve a galéria parkjában fogadja az érdeklődőket.

Hamarosan kezdődnek a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényei

Az erdélyi magyarság számára jelképes ünnepségekkel, a belvárosban visszaállított Mária-oszlop megáldásával és a Szent Mihály-templom Europa Nostra-díjának átadásával kezdődnek csütörtökön a 15. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) előrendezvényei.

Egész napos programokkal ünneplik a száznegyven éves Keleti pályaudvart

Filmvetítéssel, gyerekeknek szóló kincskereső játékkal, vezetett sétával, valamint novella- és fotókiállítással is várja az érdeklődőket a MÁV augusztus 16-án Budapesten, a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából.

Temesváron mérik össze tudásukat a színházi világ képviselői

A párizsi olimpia lezárult ugyan, de a színház világában a versenyláz csak most kezdődik! Augusztus 30. és szeptember 1. között zajlik a színJÁTÉKOK – theatreGAMES elnevezésű (korábban Színész olimpia néven ismert) nemzetközi amatőr sportesemény, amelyet a ProTeszt Egyesület és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház évek óta a nyári pihenő után, évadnyitó tornaként szervez meg.

Lakatos Gabi akusztikus kertkoncertje a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Ezen a nyáron is hangulatos akusztikus kertkoncerteket tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerda esténként. A Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett programsorozat e heti fellépője a GAB Akusztik duó lesz.

Ostor helyett hegedű kerül az állatidomár kezébe az Olvasósarok programjain

Az Olvasósarok elnevezésű gyerekirodalmi program az elmúlt hónapokban huszonkét településre vitte el a kortárs magyar gyerekirodalom legjavát. A MeseCentrum interjújában dr. Harmath Artemisz irodalomtörténész és Móga Piroska színművész mesélt az ősszel folytatódó rendezvénysorozatról.

Shakespeare összes drámájából merítettek a magyar írók

Harminchárom ismert magyar szerző írt 20–40 perces etűdöt Shakespeare műveiből a Shakespeare/37 című kezdeményezéshez kapcsolódva. Az alkotások az eredeti művet inspirációnak használják egy kortárs dráma megszületéséhez. Az írásokból rövidfilmek készültek, amelyeket a Marczibányi Téri Művelődési Központban láthat a közönség szeptemberben Budapesten.

Tajvanról és Japánból is jönnek a nyíregyházi fesztiválra

Tizenegy ország képviselői vesznek részt az augusztus 15-én kezdődő Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezető Mesterkurzuson Nyíregyházán.

Nem tévesztett utat a labirintusban a Minimum Party

A kísérletező szellem és az összművészeti próbálkozások támogatása, a természet és a művészet felkarolása és a művészeti közösségépítés a célja a Minimum Party alkotótábornak és szakmai fórumnak. Az 1996 óta működő rendezvény eseményei idén július 31. és augusztus 11. között zajlanak Hargita megyében, a kászoni Tiszás patak torkolatánál.

Korszakos évadot hirdet a Győri Filharmonikus Zenekar

A Győri Filharmonikus Zenekar Korszakok mottóval jellemzett következő évadában a 18. századi egyházi zene éppúgy helyet kapott, mint Liszt, Erkel, Rossini, Mahler, Sosztakovics, Csajkovszij, Bartók és Kodály remekművei – a legkiválóbb hazai és külföldi előadók tolmácsolásában.

Gubik Petra és Balázs János sorstalálkozója a Cziffra Fesztiválon

Együtt járja végig Gubik Petra Junior Prima díjas színésznő és Balázs János zongoraművész a próza és a muzsika, a klasszikus és a könnyűzene segítségével Cziffra György életének legikonikusabb állomásait. A Találkát adott a sors című produkciót augusztus 11-én mutatják be a Szentendrei Teátrum színpadán.

A remény nevében nyílnak a szentendrei templomkapuk

Zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok is várják az érdeklődőket a Nyitott Templomok Hétvégéjén szeptember 6. és 8. között Szentendrén.