Program

Ez a fesztivál kapocs lehet a szlovákok és a magyarok között

Kapocs címmel fesztivált rendez Salgótarján önkormányzata, a szombaton kezdődő kétnapos program célja, hogy erősítse a magyar és szlovák fiatalok közötti kulturális és művészeti kapcsolatokat – ezt a nógrádi megyeszékhely önkormányzata közölte honlapján.

Cigarettafüstös film noirok és mesés nők a filmmaratonon

A Nemzeti Filmintézet szeptember 16–21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. Többek között Makk Károly felejthetetlen alkotásai, valamint a hollywoodi fenegyerek, Joe Eszterhas korszakos filmjei is műsoron lesznek a főváros legjobb helyszínein.

Drakula és Jókai Tusványoson, a Magyar Kultúra-sátorban

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programsorozatának egyik izgalmas helyszíne lesz a Magyar Kultúra-sátor, ahol többek között Drakuláról, Fiuméről, Mohácsról, Csernobilról, Jókairól, az erdélyi gasztronómiáról, Mátyás király díszkönyvtáráról, illetve a gyümölcsfák által őrzött tudásról hangzanak el előadások, de számos érdekes beszélgetést és nívós koncertet is hallhatunk július 22-től 26-ig.

A palócokat ünneplik Balassagyarmaton

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg Balassagyarmaton a Szent Anna-napi Palóc Búcsút, mely az évtizedek alatt folklórfesztivállal egészült ki; a július 24. és 27. között zajló négynapos programsorozat teljes körű, különleges alkalom a palóc identitás ünneplésére, ahol népzene, néptánc, kézművesség és vallási hagyományok találkoznak.

Ezeket a koncerteket biztosan nem hagyjuk ki a Művészetek Völgyén

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend 1989 óta várja a nyári szabadságukat kulturális feltöltődésre áldozókat. Mint minden esztendőben, idén is bőven akad szemezgetnivaló a gazdag koncertkínálatból.

Rakovszky Zsuzsa az idei Arcus Temporum díszvendége

A Pannonhalmi Főapátság fesztiválján augusztus 22–24. között várja vendégeit a bencés szerzetesközösség. A fesztivál három napján összesen csaknem harminc zenei, irodalmi, képzőművészeti és spirituális programot kínálnak. Az eseménysorozat irodalmi díszvendége idén Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító lesz, akinek Fehér-fekete című kötetéből zenés felolvasószínházi előadást is rendeznek a fesztiválon.

Tarr Béla 70 – születésnapi filmmaraton a Cirko-Gejzírben

Tarr Béla művészete mindig is kiemelt szerepet játszott a Cirko-Gejzír mozi életében. A kezdetektől vetítették a Sátántangót, 2019-ben itt mutatták be először a legendás klasszikus felújított kópiáját, és rendszeresen vetítik retrospektív válogatásokban a mester filmjeit. Tarr Béla július 21-én lesz hetvenéves, és a születésnap alkalmából július 18. és 21. között újra műsorra tűzik a filmjeit.

Szamártestamentum és fegyvercsörgés Sárospatakon

Immár 14. alkalommal rendezi meg az MNMKK MNM Rákóczi Múzeuma a várjátékokat a sárospataki Rákóczi-vár történelmi környezetében. A kétnapos rendezvényen látványos bemutatókkal és családbarát programokkal várják a látogatókat július 19–20. között .

Különleges irodalmi performanszok lesznek a középpontban a Zsámbéki Nyári Színházban

A Zsámbéki Nyári Színház idei programsorozata számos irodalmi előadással hív elmélyülésre, párbeszédre, közös gondolkodásra olyan írókkal és költőkkel, mint Lackfi János, Szabó T. Anna, Visky András, Háy János, Radnóti Miklós és Nagy László.

Irodalmi ínyencségek a Művészetek Völgyében

Már csak néhány nap, és kezdődik a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, melynek irodalmi programkínálatát a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ), az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár is gazdagítja: beszélgetésekkel, pódiumműsorokkal, kreatív írás workshoppal, zenés olvasósarokkal és különleges kirakókkal teszik teljesebbé a Petőfi Udvar programjait.

Jennifer Lopez élete legjobb formájában jön Budapestre

Jennifer Lopez július 20-án az MVM Dome színpadán, több mint tizenötezer ember előtt énekel. Az eseményt szervező Green Stage Produkciós Iroda társtulajdonosát, Guba Gábort kérdeztük róla.

Ötven kistelepülésre viszi el a klasszikus zenét a Concerto Budapest

Év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Concerto Budapest. A Petőfi Kulturális Program szervezésében megvalósuló, Mozart Planet címet viselő koncertsorozat célja, hogy a magyar zenei örökséget és az egyetemes kultúra értékeit olyan helyszínekre juttassa el, ahol az élő klasszikus zenei előadás ritka kincsnek számít.

Grecsó és Hrutka Szigligeten

Idén nyáron is inspiráló kulturális programokkal várja az érdeklődőket a Szigligeti Alkotóház, július 17-én a Grecsó & Hrutka zenekar ad különleges hangvételű, mesélős koncertet.

Hamarosan kezdődik a szegedi Thealter

Hét helyszínén inkluzív táncelőadással, vita- és koncertszínházzal, monodrámával, gyermekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokkal is találkozhat a közönség a Thealter független színházi fesztiválon, amely július 26-án kezdődik Szegeden.

A klasszikus hagyomány és a kortárs kreativitás ünnepe

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót hegedűművész, a város világhírű szülöttének életműve előtt.

Megrészegítő kövek, lovagi tornák és megelevenedő középkor

A negyvenedik Visegrádi Palotajátékok három napjára mintha egy középkori magyar városba csöppennénk.