shutterstock_239977276.jpg

Hamarosan kezdődik a szegedi Thealter

Hét helyszínén inkluzív táncelőadással, vita- és koncertszínházzal, monodrámával, gyermekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokkal is találkozhat a közönség a Thealter független színházi fesztiválon, amely július 26-án kezdődik Szegeden.

Az 1991-ben alapított Thealter Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. A fesztivál központi helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga, de láthat a közönség előadásokat a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kövér Béla Bábszínházban, a Grand Caféban, a Motiváció Közösségi Térben és a Zug Művészeti Tetthelyen is.

Június 26-án Szász Zsófia Lágymagány című táncos stand-upjával veszi kezdetét a fesztivál, ezt követi a nyitóelőadás, a Szabó Réka és a Szünet Együttes Talált tér című improvizatív és inkluzív táncelőadása. A tánc és a színház határvidékéről szerepel a fesztivál kínálatában Fehér Ferenc és Lőrinc Katalin Manga – Ballet – Play című táncjátéka is.

A nyolcnapos fesztiválon a szervező MASZK Egyesület két koprodukciós előadást is bemutat: O. Horváth Sári írta és rendezte a Magnum Produkciós Irodával közösen készült Rosszkedvünk telét, Dobra Marával a színpadon, míg Thomas Bernhard ikonikus szövegét, A színházcsinálót a KV Társulat vitte színre, Urbanovits Krisztinával a címszerepben.

A Trafóban évadhosszat nagy sikerrel futó, Juhász Maja és Kovács Luca által megálmodott és levezényelt mostakkor. című performanszsorozat szegedi különkiadással jelentkezik a 35. Thealter tiszteletére.

Az évad kiemelkedő szegedi produkciói közül bekerült a programba a Szegedi Nemzeti Színház és a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum prevenciós részvételi színháza, a Kék Tesla, a Homo Ludens Project Kaspar Hauser, avagy vissza az értelemhez című groteszk színházi paródiája, illetve a Kövér Béla Bábszínház A Patkányfogó Projekt című, felnőtt bábszínházi előadása, melynek szerzője és rendezője Varsányi Péter.

Gyermek-bábelőadással jelentkezik a JuBo Társulat: Kolozsi Angéla Lenka és a szemüveges lány című produkcióját Kovács Judit rendezte. Tantermi bábszínházi előadást hoz a fesztiválra Dunaszerdahelyről a Vekker Műhely: a megtörtént események alapján készült A fiú című darabot Fodor Orsolya rendezte.

Fullajtár Andrea a Gólem Színház produkciójával, A tíz hónap Babilon-ügy című megrázó monodrámával érkezik, míg Für Anikó Márfi Márkkal a Lassan című előadásban látható, melynek alkotótársa-rendezője Bagossy Júlia. Márfi Márkot láthatják a nézők a Ferencvárosi Pinceszínház és a Terminal Workhouse Kamaszharcában is, amit Bereczki Csilla állított színpadra.

Megrázó erejű a Sarolta Kulturális és Közéleti Tér és a Soharóza koprodukciója, a Gyarmati Fanni és Polcz Alaine szövegei nyomán született dokumentarista koncertszínház, a Kislányom, mondd, hogy nem igaz! Gardenö Klaudia rendezésében. A fesztivál megindító női sorsokat bemutató vonulatát tovább erősíti a MáSzínház Köt-el-ék című előadása. A háromgenerációs családi drámában Egri Mártát, Urbanovits Krisztinát és Nagyabonyi Emesét láthatják a nézők. Igaz történet alapján készült az Aurora Film és Színház Egyesület Mondj igent! című monodrámája is, melyet Sárközi-Nagy Ilona ad elő.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem két vizsgaelőadással is fellép: az Egy elment, a többi követte című, felnőtteknek szóló mesedrámával, illetve a Négy falon innen és túl című lakásszínházi produkcióval. Mindkét előadás írója és rendezője a szabadkai születésű Némedi Emese. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Shoshin Egyesület a New Genesis című fizikai színházi előadást mutatja be, Gemza Péter rendezésében.

A színpadon a Freeszfe Egyesület és a Közszín Kollektíva Freudból is megárt a sok?, illetve a Dr?nkubátor Produkció Belefér? című vitaszínházi előadása is olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre a nézők is elmondhatják saját válaszaikat.

Visszatérő vendég az egykori K2 Színházból átalakult Apertúra, akik a Király Dániel által írt és rendezett Brománccal lépnek fel. Balássy Fanni Bocs, hogy élek című népszerű kötete alapján született a győri RÉV Színház azonos című előadása, melyet Balla Richie állított színpadra. Molière A mizantrópjának aktualitását meglepő, új perspektívából láttatja az Anyaszínház, az RS9 Színház és a Jelenlét Színház együttműködésében megvalósuló előadás, melyben Fantoly Nikolett és Csáki Rita lesznek az előadást rendezőként is jegyző Menszátor Héresz Attila partnerei.

Augusztus 2-án színházi maratonnal zárul a fesztivál: Harsányi Attila az Aradi Kamaraszínházban bemutatott, Tapasztó Ernő rendezte három, díjhalmozó monodrámáját egymás után adja elő. A rajongók sok év után újra láthatják a 2008-ban készült Rudolf Hess tízparancsolatát és a MASZK Egyesülettel koprodukcióban, a 2014-es fesztiválon bemutatott Sex, Drugs, Gods & Rock 'n' Roll című radikális stand-up tragedyt is. A trilógiát záró Kean pedig magyarországi bemutatóként kerül színre a Régi Zsinagógában.

A Kritikus Szekció Jászay Tamással és Szabó Réka Dorottyával idén is Zoomon jelentkezik napközben. A Thealter blog jr. ifjú szerzői minden előadásról tudósítanak a fesztivál honlapján.

Ez is érdekelheti

Meszlényi-Bodnár Zoltán: ... a színész itt bármit kimondhat, ami az eszébe jut

Meszlényi-Bodnár Zoltán rendező, színész-drámatanárral arról beszélgettünk, hogyan születik, változik és olykor „romlik” a szöveg a színházi nevelési előadásokban.

Világsztárok, Bródy-dalok és ikonikus visszatérők a Sziget Fesztiválon – Programajánló

A koncertek mellett művészeti programok, színházi előadások, workshopok, kiállítások, cirkusz és képzőművészeti helyszínek várják az érdeklődőket a 32. alkalommal jelentkező Sziget Fesztiválon augusztus 11. és 15. között, pontosabban augusztus 9. és 15. között, mert az öt hagyományos fesztiválnap mellett ismét lesz 0., sőt –1. nap is. Egy kis ízelítő a programkínálatból.

A könyvek, amik vagyok: Gloviczki Bernát

Ezúttal a Katona József Színház színésze mesél nekünk azokról a kötetekről, amelyek meghatározták bizonyos életszakaszait.

Székely Csaba: A drámaíró talán a legkiszolgáltatottabb a színházi hierarchiában

A drámaíróval közösségekről, erkölcsi szürkezónákról, a magyar színház kimondástól való félelméről, az erdélyi magyar színház identitáskereséséről és a kortárs drámaírók kiszolgáltatott helyzetéről beszélgettünk.