A Thália Színházban szeptember 2. és 8. között tartják idén a Vidéki Színházak Fesztiválja.

Nyitóelőadásaként kerül színre a Thália Színház Nagyszínpadán a debreceni Csokonai Színház előadása, a William Shakespeare művéből készült Lear - főszerepben Ráckevei Anna -, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. A fiatal orosz rendező nem először érkezik a debreceni társulattal Budapestre. Tavaly Csehov remekművét, a Három nővért mutatták be nagy sikerrel.

Szeptember 3-án, kedden tekinthetik meg - szintén a Nagyszínpadon - a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásában Heinrich von Kleist vígjátékát, Az eltört korsót. Az egyfelvonásos darab rendezője Tarnóczi Jakab.

4-én a Győri Nemzeti Színház játéka - Heltai Jenő egyik legsikeresebb művét, A tündérlaki lányok című darabot adják elő, rendezője Forgács Péter.

Szeptember 5-én, csütörtökön Edmond Rostand Cyrano című klasszikusát láthatják a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, rendezője Keszég László.

Szeptember 6-án a Váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója mutatkozik be, Csehov Ványa bácsija. Az előadást Yaroslav Fedoryshyn rendezte.

Szeptember 7-én, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket. A Nagyszínpadon a kecskeméti Katona József Színház előadása, A király beszéde, mely a 2010-ben bemutatott, David Seidler forgatókönyvéből készült nagy sikerű film adaptációja – rendező Béres Attila.

Míg az Arizona Stúdióban a Békéscsabai Jókai Színház produkciója, David Ives Vénusz nercben című darabja, Tege Antal rendezésében.

A Vidéki Színházak Fesztiválját szeptember 8-án, vasárnap két előadás zárja: a Nagyszínpadon a tatabányai je, az Arizonában pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház Korai menyegzője kerül színre.

A Jaroslav Hašek - Spiró György-darabot Tapasztó Ernő rendezte, a stúdióelőadás a szerző, Olt Tamás rendezésében lesz látható.

A nagyszínpadi előadások este hétkor, a stúdióelőadások délután négy órakor kezdődnek majd.

Forrás: Thália Színház. A nyitóképen A király beszéde.