Mit szólunk hozzá? Kinek mi a mondanivalója a 21. század elején, mit mondanak a tizen- és huszonévesek, és mit azok, akik nem születtek bele a közösségi oldalak kommunikációjának világába? Mit üzennek a nemzedékek egymásnak, akiket elválaszt, de össze is köt a kommunikáció sokrétűsége és összetettsége?
A kérdésekre a Goethe Intézet és a Francia Intézet négy német és három francia filmen keresztül próbál választ adni. A májusi sorozatban több koprodukcióban készült alkotást, cannes-i, velencei, berlini fesztiválokon megismert, illetve Oscar- vagy Golden Globe-díjra jelölt filmeket is láthatunk.
Az együttműködést még érdekesebbé teszi, hogy a francia filmeket a Goethe Intézetben, a német filmeket a Francia Intézetben vetítik, a 3 nap Quiberonban című, Romy Schneider életét feldolgozó, zavarba ejtő filmalkotást pedig a hónap zárásaként az Uránia Moziban játsszák majd.
A filmek után a témához kapcsolódó beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők, a Club Europa vetítése után pedig Franziska Hoenisch, a film rendezője válaszol a nézők kérdéseire, majd tart mesterkurzust a Filmalap Fast Forward Programjával együttműködve.
Bővebb információ a filmekről a Francia Intézet honlapján található. A programfüzet innen tölthető le, itt pedig online lapozható.