BUEK_5_1

Az alaptörténet szerint egy összeszokott baráti társaság tagjai, akik azt hiszik, hogy már igazán mindent tudnak egymásról, egy bulin poénból azt kezdik játszani, hogy a telefonjukra érkező aznap esti üzeneteiket kivétel nélkül meg kell mutatniuk a többieknek, ami persze vicces is, de a poénok mögött szép lassan a megható magándrámák is kirajzolódnak.

A közönségtalálkozó vendége Goda Krisztina, valamint a szereplők közül Törőcsik Franciska és Mészáros Béla, továbbá a producer, Zákonyi S. Tamás. Bevezetőt mond és a film után a színpadon az alkotókkal beszélget Kovács Gellért filmkritikus.

Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház