Négy alkalommal vehetnek részt az érdeklődők 2019 októbere és decembere között a nemzetközileg is elismert Malchiner Péter előadássorozatán a Spirit Színházban.

A program azoknak szól, akik szeretnék érteni saját szerepüket és kihasználni lehetőségeiket az életben, illetve példaértékű emberektől igyekeznek pozitív megerősítéseket kapni az önmegvalósításukhoz. Az est egyik felében a szakember tart előadást, a második részben pedig részt vesznek meghívott beszélgetőpartnerei is: Hámori Barbara televíziós producer, Csonka András színművész, Csutka István extrém túrázó és Zorán énekes. Minden résztvevő a saját élettapasztalatának, szakmai tudásának megfelelően igyekszik válaszokat adni azokra a kérdésekre, melyeket az előadás feltesz. Mi a küldetésünk ebben az életben, hogyan találom meg a boldogságom, hogyan valósíthatom meg magamat?

Október 4. Hámori Barbara, a hazai televíziózás egyik legizgalmasabb személyisége. Miután betöltötte a legnagyobb csatornák pozícióit, 2014-ben létrehozta a ContentLab & Factory műsorgyártó céget két társával. Mai napig produceri feladatokat lát el olyan, a széles közönség körében is jól ismert sorozatokban, mint a Korhatáros szerelem, a Drága örökösök, a Mi kis falunk és a 200 első randi.

Október 26. Csonka András, Magyarország egyik legismertebb színművésze, aki ugyanolyan otthonosan mozog a Madách vagy a Budapesti Operettszínház színpadán, mint a televizió kamerái előtt. Izgalmas életútja predesztinálja arra, hogy hihetetlen tapasztalatáról mutasson egy eddig nem ismert képet.

November 22. Csutka István különleges életutat jár be, volt színházigazgató, játszott/játszik a Madách Színházban, tanított egyetemen, több, mint tíz éve a vállalati oldalon is tevékenykedik kampánymenedzserként, régióigazgatóként, marketing és kommunikációs pozíciókban, és 2018 óta elindította utazó blogját, és azóta hivatalosan is Camino Steve néven is lehet őt szólítani.

December 14. Zorán. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekest szinte senkinek sem kell Magyarországon bemutatni, hiszen több évtizedes zenei pályafutása alatt az egyik legstabilabban látható előadóművész.