fbpx

Floralia virágünnep az Aquincumban

floralia
A Floralia ünnep egyik programja 2018-ból
Forrás: flyerz.hu

A Római Birodalom egyik legelterjedtebb tavaszköszöntő termékenységi ünnepe volt a ludi florales, vagyis a Floralia, amelyet a virágok és a virágzás istennőjének tiszteletére tartottak jellemzően áprilisban vagy májusban. Az ünnep megelevenítése a múzeum legnépszerűbb hagyományőrző programjának számít, amelyre a szervezők idén az eddigieknél is színesebb kínálattal készülnek.

Május 10-én, az intézmény megnyitásának 125. évfordulóján kezdődik a Floralia egy nagyszabású orgonaünnepséggel, amelyen ismeretterjesztő és zenés előadásokkal, hangszerkészítő műhellyel és interaktív kalandtúrával várják az érdeklődőket. A pénteki programon a világ legrégebbi, 1791 éves orgonáját mutatja be a múzeum régésze, miközben az is kiderül, ki és hogyan találta fel a hangszert, miért voltak az első orgonák vízorgonák, és melyik római császár tekintette magát virtuóz orgonaművésznek.

Aquincum-Floralia
Floralia 2018-ban
Forrás: flyerz.hu

A hagyományőrző csoportok már pénteken beköltöznek a romterületre, hogy betekintést engedjenek az egykor ott élő római és a velük szoros kapcsolatban álló kelta és germán törzsek mindennapjaiba. A csapatok két napon keresztül tábori látogatásokkal, fegyverbemutatókkal, váratlan összecsapásokkal és barbár-római ütközettel szórakoztatják a közönséget.

A Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói római stílusú virágkompozícióikkal díszítik fel a teljes romterületet és a múzeumépületet is. Az egykori piac területén korabeli portékát áruló kereskedők jelennek meg, akiknél kézzel készült római sarut, ékszereket vagy kerámiaedényeket lehet vásárolni, a kézműves sátraknál pedig ezek készítését is el lehet sajátítani.

orgona
Az Aquincumi Múzeumban található a világ legrégebbi orgonája

Különböző korszakok római legionáriusaival is lehet majd találkozni a rendezvényen, akik az ismeretterjesztés és alakzati bemutatók mellett akár teljes felszerelésüket is segítenek felpróbálni a vállalkozó kedvűeknek.

Az idei év egyik kiállítása kelta leleteket mutat be, ezért először építik fel a kelta falut, ahol a magyarokon kívül olasz és osztrák hagyományőrzők is bemutatkoznak.

1280px-AquincM1
A romkertben hagyományőrző csoportok előadását lehet megtekinteni
Forrás: wikipedia

A gladiátor csapatok is kiállítják harcosaikat, akik a Zsófia utcai polgárvárosi amfiteátrumban autentikus orgonakíséret mellett csapnak össze. Az orgonajátékot Justus Willberg és az általa épített Arenaorgel szolgáltatja.

A hétvége mindkét napján színházi előadásokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket a korábbi években megszokott módon ókori témájú darabok feldolgozásával. A római ételeket és italokat kínáló fogadók szintén a római kor hangulatát idézik meg, valamint borkóstolás közben latin szerzők műveiből is hallhatnak részleteket az érdeklődők.

A rovat további cikkei