toth_arpad_600x400.png
Tóth Árpád

A Csíkszerda egy független szervezet, önként járnak össze és szervezik a Kórusok Éjszakáját, az együttes semmilyen anyagi támogatásban nem részesül, minden költséget a koncertek adományai fedeznek. A Csíkszerda kóruscsaládot három nagykórus, egy kamaszkórus, egy gyerekkar, egy zenekar és három kamarakórus alkotja, négyszáz aktív tagja van. Repertoárjuk a népdaloktól a barokkon át a kortárs művekig terjed.

 

Tóth Árpád karnagy, zeneszerző, zenetanár, a fesztivál egyik megálmodója évek óta hirdeti flashmobokkal, alternatív kóruskoncertekkel, hogy énekelni jó. A Kisképzőben éneket tanít, és a fiatal képzőművészeket is képes ?megfertőzni? a zenélés örömével olyannyira, hogy nemrég egy Mozart-operát, a Figaro házasságát mutatták be az iskolában. A Kórusok Éjszakája 2013-ban azzal a céllal született, hogy felhívja a figyelmet az énekhang erejére, az együtténeklés közösségi összetartó erejére.


dalinda_600x344.png
A Dalinda a cappella együttes

A program hagyományosan az Éneklő kerttel kezdődik 16 órakor a Múzeumkertben, ahol mintegy tizenöt kórus mutatkozik be egy-egy perces műsorral, a koncertekből ízelítőt adva a közönségnek. Ez az esemény másik tizenöt kórussal 19.30-kor ismétlődik a Múzeumkertben.

 

A kórusok húszperces koncerteket adnak, majd húszperces szüneteket tartanak, hogy a közönség vándorolhasson is a helyszínek között és a flashmobokról se maradjon le.

A flashmobokon, aki nem vált jegyet a fesztiválra, csak sétál vagy két koncerthelyszín között közlekedik, az is hallhat kórusokat a Mikszáth Kálmán téren, a Lőrinc pap téren, a Szabó Ervin téren és a Pollack Mihály téren.

 


csikholnap_600x930.png
A Csíkholnap

A fellépő együttesek több műfajban szólalnak meg, klasszikus zene, népzene, régizene, kortárs zene, könnyűzene és gyerekkar is szerepel a programban. Olyan kórusok is érkeznek a fesztiválra, amelyek csak meglepetésszerűen, a flashmobokon szólalnak meg a négy helyszín egyikén. Az idén külföldi kórusok is fellépnek majd, többek között Norvégiából, Írországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Görögországból is érkeztek előadók.

 


young_and_talented_600x399.png
A Young and Talented lengyel kórus népdalokat ad elő a Kórusok Éjszakáján

A rendezvény helyszínei: az Építész udvar, a Jézus Szíve Templom, a Lőrinc pap tér 3., a Nemzeti Múzeum belső udvara, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Gesztenyés kertje, a Szent Anna Kollégium és a Vörösmarty Gimnázium. A tíz helyszín között három új is megtalálható: a Premier Kultcafé, továbbá a Krúdy utca 11., amely egy lakóház belső udvara, valamint a Párbeszéd Háza a Horánszky utcában, ahol a templomteret tölthetik be énekszóval.

 

A Kórusok Éjszakája a Záródal eléneklésével ér véget a Pollack Mihály téren 23 órakor, amit a közönség a fesztiválon részt vevő kórusokkal együtt ad elő. A dal erre az alkalomra született, Molnár Illés Budapestről szóló versét Tóth Árpád zenésítette meg.

Fotók forrása: korusokejszakaja.hu