Jógikus darab a Müpában

Egyéb


feketekovacskornel_600x412.png
Fekete-Kovács Kornél

Patandzsali a jóga nyolc ágának első két tagjában, a Jámákban és Nijámákban foglalta össze a ?jógikus? lét alapvető szabályait, amelyek a követendő emberi viselkedés- és gondolkodásmódokra vonatkoznak. A kétszer öt pontból álló rendszer ma este tíz zenei tételként szólal meg Fekete-Kovács Kornél legújabb nagyzenekari darabjában, a Foundations című opusban.

Az esten közreműködik a Modern Art Orchestra, amely Fekete-Kovács művészeti vezetése alatt az elmúlt tizenhárom évben a hazai jazzélet egyik meghatározó együttesévé vált. A kísérletező műhelyként is aposztrofált zenekar a kortárs klasszikus és jazz-zene területén egyformán maradandó koncerteket és lemezeket tudhat a magáénak.


150419_24_kz__2___1__600x267.png
Modern Art Orchestra

A big band mellett látszólag különböző területről érkező vendégszólisták szerepelnek a darabban, a társítás rendkívüli. Dés András ütőhangszeres és Fenyvesi Márton gitáros elsősorban az elektronikus improvizatív zenét játszó Effected kvartettben társai Fekete-Kovács Kornélnak. A meditatív, műfaji határok közé nehezen szorítható csapat muzsikáját ezen az esten is megidézik.

A különleges tematikájú koncerten vendégszólistaként vesz részt Szalai Péter ütőhangszeres, aki maga is avatott ismerője az indiai kultúrának, a rendkívül sokoldalú Harcsa Veronika, illetve a Kossuth-díjas zongorista, Szakcsi Lakatos Béla.


mao_600x358.png
Modern Art Orchestra

További információ a Müpa honlapján.