KedvesZsámbék 4.0

Egyéb

Június közepén indult a KedvesZsámbék című sorozat, amely a város emblematikus helyszínein, első sorban a középkori Romtemplom csodálatos falai között ? illetve időjárástól függően a Zárdakert árnyas fái alatt felállított színpadnál ? várja az irodalmat szerető közönséget. Különleges, meghitt esték ezek, ahol irodalom és zene segíti egymást a színpadon, ahol nagy magyar színészek és zenészek és nagy magyar költők személyisége és gondolatai találkoznak és hoznak létre feledhetetlen pillanatokat, amiket még sokáig magunkkal vihetünk. A KedvesZsámbék estek ízét emellett a sok kedves és spontán pillanat adja, az összenevetések, egy nem várt asszociáció, vagy éppen verscsere.

 

?A szereplőket úgy szeretem összerakni, hogy nagyon különbözőek legyenek, általában nem egy színházban játszanak. A zenésznél pedig az a fontos, hogy a tematikához legyen köze, tudjon kapcsolódni.? ? árulta el Seres Tamás, rendező.

 

A KedvesZsámbék ettől kedves, mert emberi, mert a pillanatban születik és mert nem várt szerzőket és műveket tesz befogadhatóvá a közönség számára. Elhangzanak nagy magyar költők ismert versei éppúgy, mint kortárs költők legújabb, kevéssé ismert művei.