107_halmosbela_fotohenicstamas_600x400.png
Halmos BélaFotó: Henics Tamás

A koncerten fellépnek a hat éve elhunyt Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész egykori zenésztársai, tanítványai, valamint két Halmos Béla-vándorhegedűs előadó. Az est során vetítik a művészről szóló filmet is.

A közreműködők között lesz Sebő Ferenc, Csoóri Sándor és fiai, Vizeli Balázs, Fábián Éva, Lipták Dániel, Horsa István, a Borfolk zenekar, a Varsányi Zenekar, a Boglya együttes.

Halmos Béla eredeti gyűjtéseket végző és feldolgozó folklórgyűjtőként, valamint a városi revival mozgalom irányítójaként egyaránt szerteágazó tevékenységet folytatott. A Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, évekig a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum létrehozója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt. Hagyatékában szervesen összefüggnek a népzenekutatással, azaz a tudományos munkával, a mozgalmi szervező, valamint oktatói tevékenységével kapcsolatos dokumentumok.

Az emlékkoncertet ingyenes táncház követi a Hagyományok Háza Halmos Béla termében, ahol a Borfolk zenekar muzsikál.