Mozgalmas február az Eötvös10-ben

Egyéb

A családi és gyermekprogramok között szerepel a Péter és a csodaágy című előadás az Aranyszamár Bábszínháztól, minden szerdán délelőtt Juhász László várja a Zenegyerekeknek programmal a kisebbeket. Emellett van még Mocorgó, Babatopogtató és Táncolda is kisgyerekeseknek.


A színházi kulisszák mögött programsorozatban Gálffi Lászlóról lesz vetítés február 12- én. Szebényi Ágnes színháztörténész vezetésével a színészportré-sorozat idén a kortárs színház világába kalauzolja az érdeklődőket. A vetítések érdekességét az adja, hogy olyan ma is aktívan játszó, ismert színészekről lesz szó, akiknek munkássága utat nyit a jelen színházához.
galffi_600x400.png
Gálffi László Fotó: szinhaz.org

Stíluskivonatok ? a reneszánsztól a kortárs művészetig címmel folytatódik Gimesy Péter művészettörténész, filozófus előadássorozata, amely bemutatja az egymás után következő és egymásra épülő művészettörténeti stílusokat, ugyanakkor a stílusoktól eltérő, az adott korszakba nehezen besorolható ?zárvány? életművekre is felhívja a figyelmet. Február 11-én a barokk szenvedélyes művészetéről lesz szó.

Az Útibeszámolók legújabb alkalmán feburár 20-án Mirkó Anna Regina az utazobazis.hu főszerkesztője tart előadást Szentpétervár, Petrográd, Leningrád és Szentpétervár megint címmel. ElőadáSOKK sorozatban február 26-án Jánosi Vali párkapcsolati coach, mediátor, és mentálhigiénés szakember tart előadást arról, hogy a jó párkapcsolat tanulható.


A dokumentumfilmklubban február 18-án este 18 órakor A báró hazatér című portréfilmet vetítik, melynek rendezője Breier Ádám. Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regénye kapcsán szülővárosába, Gyulára látogat. A régen látott helyszínek és személyek felkeresése a múlt megidézésére invitálja az írót. A portréfilm érzékenyen kutatja, hogyan kapcsolódik össze Krasznahorkai művészete és élete, a gyermekkor színterei, figurái miképpen válnak regények és filmek motívumaivá. Az író felfedi, mi az igazi viszony valóság és fikció között.

Február 8-án az 5 éves Tázló klubban a táncház előtt a tavaly elhunyt Kallós Zoltán életére és munkásságára emlékeznek vetítéssel és beszélgetéssel. A táncházban a Tázló vendége Molnár Előd zenekara lesz. A farsangi moldvai bált pedig február 22-én tartják.


Kiállítások: Egy csepp tengervíz címmel február 7-én nyílik Murányi Marcell képzőművész kiállítása. ?Fordítva működöm, mint a láthatatlanná tévő köpönyeg. A kartonpapír, amivel dolgozom, az ízlésnek láthatatlan ? érdektelen hulladékanyag. Megmunkálva mégis kiderül, hogy gyönyörűen váltják benne egymást a sima és hullámos rétegek. A mikroszkopikus planktoni lények részletgazdag vázai pedig a szabad szemnek láthatatlanok. E két ingerküszöb alatti minőség izgalmas találkozásán keresztül mutatom meg, mennyi minden él egy csepp tengervízben.? A kiállítás díjtalanul megtekinthető 2019. február 28-ig.

Részletek az Eötvös 10 Facebook oldalán.