Muzsikál az erdő

Egyéb


muzsikal1_600x450.png
Forrás: Muzsikalazerdo.hu

A Magyar Nemzeti Parkok Hetének nyitóhétvégéjén kezdődő eseménysorozat célja az erdő és a zeneművészet erejével a fenntartható, környezettudatos életvitelre buzdítani a résztvevőket.

 

A zenei programok keretében koncertet ad a Lóca Együttes, a Fonó Zenekar és a Reményi Ede Kamarazenekar. A Por Zenekar rendhagyó történelemórát, illetve hangszerbemutatót tart, a kecskeméti Ciróka Bábszínház a Medve-ének című előadását hozza el Lakitelek-Tőserdőre, és fellép a helyi Kösöntyű Néptánccsoport is.

 

Gyermeknapon, május 26-án délelőtt a tíz hazai nemzeti park természetismereti játékokkal készül standjainál. Szerveznek erdei sétát a Kontyvirág tanösvényen, madárlest az ártéren, és kenuzni is lehet majd a Holt-Tiszán.

 

Szintén vasárnap, a kecskeméti Nyíri-erdei Vackor Vár Erdei Iskola területén a Bábika Játszóház várja a legkisebbeket, emellett lóra ülhetnek, illetve az íjászattal ismerkedhetnek. Később a Batyu Színház, majd a Csörömpölők Együttes szórakoztatja a gyermekeket.

 

A Millenniumi Hársfakör lombkoronája alatti erdei koncerten a kecskeméti Kodály Iskola ütős tanszakát, a Kecskemét Brass Rézfúvó Quintettjét, majd a Dűvő Zenekart hallgathatják meg az érdeklődők.

 

A nap során lesz még erdei séta népzenei meglepetésekkel, helyi termékek bemutatója, majd megnyitják a 2018-as fotópályázat nyertes képeiből rendezett Muzsikál az erdő elnevezésű kiállítást.