nagykanizsa_varos_nap_600x399.png
Nagykanizsa város napja 2018-ban

A programsorozat pénteken ünnepi szentmisével, zászlófelvonással, valamint a városi és kamarai kitüntetések átadására szolgáló díszközgyűléssel, továbbá a város borának kihirdetésével indul.

Pénteken lesz még gyermekegyetem is, ahol látványos kísérletekkel találkozhatnak a diákok, valamint ekkor tartják a filmmaratont, ahol kisjátékfilmes vetítések keretében az Oscar-díjas Deák Kristóf filmrendezővel is beszélgethetnek a résztvevők. Mindezen felül raklapfestőversenyt, valamint a helyi középiskolák képzési kínálatát játékos formában bemutató programot is kínálnak.


kanizsafeszt_600x389.png
Utcai táncfesztivál is lesz

Szombaton negyven programot, számos gasztronómiai lehetőséget és ingyenes játékeszközöket kínálnak az ünneplőknek a város főterén. Kihirdetik a város tortájának címéért kiírt verseny győztesét, valamint többféle koncertre is várják a közönséget.

A vasárnapi záróesemény lesz az utcai táncfesztivál, amin az ország különböző pontjairól érkező csaknem 40 csoport mintegy ezer táncosa mutatja meg tudását a belvárosban felállított öt színpadon és a város több pontján. A néptánctól a baletten és a breaken át a versenytáncig sokféle stílust mutatnak majd be az előadók, a produkciók és egyben a három nap zárásaként pedig lézershowt kínálnak látnivalóként.

A 25 évvel ezelőtt indult rendezvénysorozatot a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza, a Netta-Pannonia cégcsoport, a KonTuRplusz Egyesület és az Eraklin Táncklub szervezi.

Képek forrása: kanizsafeszt.hu