125848_600x407.png
Beatrice '78-banForrás: Fortepan

Az előadókat 40 fős szimfonikus zenekar és 30 fős kórus kíséri majd, és minden zenekar három-három dalt fog előadni. A koncert elején a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei repülnek át a Hősök tere felett.

A programon fellépők szinte kivétel nélkül aktív zenészek voltak már a rendszerváltoztatás idején is, ezért a zeneszámok között elhangzó anekdotákkal a fiatalokhoz is közelebb tudják majd hozni a harminc évvel ezelőtti történelmi pillanatokat. Mindezeken túl az emlékezést a felcsendülő slágerek alatt korabeli fotók és videofelvételek segítik majd, amelyeket a színpad kivetítőjén láthat a közönség.

Az esemény házigazdája Nagy Feró lesz, rajta kívül fellép Varga Miklós, Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, a Beatrice, a Republic, a KFT, Vincze Lilla, az Emelet, a Piramis-évek, Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Vastag Csaba is. A szimfonikus kíséretet a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatja.

Az ingyenes koncert előtt Várkonyi Attila (DJ Dominique) ráhangolódó beszélgetést tart a színpadon a fellépőkkel, majd a Liszt Ferenc Kamarazenekar rövid bevezetőjét hallhatja a közönség.