1102_600x394.png
Szolnoki Szimfonikusok

Elsőként augusztus 3-án a Hild János téren Dinyés Dániel vezényletével a Háry János daljáték zenekari változatával várják a közönséget, majd egy héttel később a Szimfonikus Parádéban két vonós virtuóz, a Jávorkai testvérek adnak koncertet Vinicius Kattah brazil karmester irányításával.

Augusztus 18-án a Tiszai hajósok terén a Kacorkirály és A három kismalac zenés mesejátékot és Nagy Katalin Matild grafikusművész homokanimációját hallhatják, láthatják a látogatók. Az előadáson mesét mond Danyi Zsuzsanna, a zenekart Mucsina Péter vezeti majd. Augusztus 24-én a Tűz és Víz Misztikuma című produkció lesz látható a Tisza Rakpartján, a Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium előtt.

A homokkal terített fövenyen, tűzoltók közreműködésével gyújtott fáklyákkal táncolva, kivételes élményben részesíti közönségét a Szolnoki Szimfonikusok, akik Borogyin és Händel, Stravinsky és Jenkins műveit adják elő 150 tagú kórus, 70 táncos és 60 zenész közreműködésével. A nagyszabású produkcióban a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói, a Szoldance TSE és vendégművészei, a Martfűi Városi Nőikar, a MÁV Férfikórus, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a a Szolnoki Kodály Kórus, Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola Gyermekkara és Leánykara, valamint a Tiszaföldvári Férfikórus tagjai is színpadra lépnek.

Augusztus 28-án a Széchenyi városrészben, a Zöld Ház előtti téren, míg augusztus 29-én Szandaszőlősön, a Lengyel Antal téren élvezheti a közönség St. Martin közreműködésével a Mozivarázs II. műsort, amelyen Karl Jenkins Adiemus című művéből is felcsendülnek részletek.