csango_bal_600x400.png
Fotó forrása: prominoritate.hu

 

A rendezvény 22 éve azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse a főváros közönségét a csángó archaikus kultúrával. Mint mondta, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő eseményen a moldvai és a gyimesi csángó magyarok gazdag népművészetét és hagyományait szeretnék bemutatni a közönségnek.

A színpadi műsorban idén a csángók búcsújárását elevenítik fel. A színpadon a fellépők vallásos énekeket, imákat mutatnak be, ezt követi a műsor táncos, zenés része. A bál fontos eleme a táncház, amely a Kőketánc Gyermektáncházzal már négy órakor kezdetét veszi.

A színpadi műsorban közreműködnek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Dumbravényből, Klézséről, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Pusztinából, Somoskáról, a Gyimesekből, valamint Antal Tibor, Bálint Erzse, Benke Félix, Benke Róbert, Fekete Bori, Hodorog András, Legedi László István, Tankó Fintu Dezső, Nyisztor Ilona és tanítványai. Fellép Petrás Mária, valamint a csángó muzs csángó muzsikát játszó magyarországi zenekarok közül a Berka Együttes, a Csángálló Zenekar, a Somos Együttes és a Lippentő Táncegyüttes.

Forrás: MTI