varadilevente_600x380.png
Magyar Nemzeti TáncegyüttesFotó: Váradi Levente

A kétrészes produkció rendezője és koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a darab forgatókönyvírója és dramaturgja Zs. Vincze Zsuzsa volt. Az esten fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, a Szeged Táncegyüttes, valamint a városból és annak környékéről érkező néptáncosok, népzenészek, gyerekek.

A darab első részében a ?szögedi nemzet" elevenedik meg. Azt mondják, két történelme van Szeged népének: az árvíz előtti és az árvíz utáni. 1879-ben ? éppen 140 éve ? a Nagyárvíz idején sokan meghaltak, Szeged több ezer háza, minden egyéb ingósága szétmállott, de a szegediek különleges ragaszkodása szeretett városukhoz soha nem szűnt meg. Az évfordulón erre a kitartó és nagyszerű közösségre emlékezik sok fiatal táncos, felidézve a város kanyargós és színes történelmét.

A műsor második felében Rózsa Sándor, a legendás szegedi betyár mellett még sok más híres, illetve hírhedt betyár életének egy-egy mulatságos ? gyakran tanulságos ?, de mindenképpen derűs és szórakoztató epizódját mutatják be a lendületes és látványos táncprodukcióban.