interetno

A külhoni fellépők Magyarországról, Bolíviából, Kolumbiából, Malajziából és Oroszországból érkeznek összesen 950-en, melyből 750-en táncosok. A népművészeti rendezvény előadásai ingyenesen látogathatók, a táncbemutatók mellett koncertet ad Novák Péter és az Etnofon, a Ravnica tamburazenekar, Zabos Regina és Nevena Pejcic, valamint Szabadi Mózes és zenekara. A rendezvény ideje alatt Interetno-napok várják az érdeklődőket Kiskunhalason, Zentán és Szenttamáson is. A programok közül valószínűleg igen népszerű lesz a Fölszállott a páva című műsor résztvevőinek produkciója, valamint a Róna táncegyüttes és Csonka Ferenc zenekarának előadása, melyben a Vajdaságban élő nemzetek mutatkoznak be. A fesztiválra évente több ezren látogatnak el, a részletes program itt található.