190615_cziffra_mank_rendezvenysorozat__28_600x416.png
Egy Balogh Tibor által vezetett élményfestés 2019 júniusábanFotó: Gálos Mihály Samu

Az Úton van a Cziffra központ országos kulturális roadshow-jának taliándörögdi eseményén a Romani Design által tartott kézműves foglalkozás és élményfestés mellett egy rendhagyó irodalomórán is részt vehetnek az érdeklődők Horváth Kristóf ?Színész Bob?, A Tudás Hatalom Társulat alapítójának vezetésével.

A Romani Design 10 órától délután 4-ig tartó kézműves foglalkozását egy fotográfiai workshop követi 13:00 és 16:00 óra között. Délután 4-től lesz egy NézőKépző beszélgetés, ahol a női roma képzőművészekről lesz szó, majd délután 5 órától a Völgy fellépőivel lehet találkozni.


canarro_600x400.png
A Canarro zenekar fellépése az Úton van a Ciffra Központ egyik állomásánFotó: Gálos Mihály Samu

Az este folyamán kerekasztal-beszélgetésre invitálják az arra látogatókat a Snétberger Zenei Tehetségközpont oktatóinak és tanítványainak közreműködésével, amelyen a roma tehetséggondozás témáját járják körül.

A Budapesten épülő Cziffra Művészeti Központ célja, hogy roma és nem roma magyarok számára teremtsen egy olyan közösségi teret, amely bemutatja a magyar kultúra szerves részévé vált roma kultúra értékeit és sokszínűségét a cigány kultúra nemzetiségi hagyományaival, művészeti örökségével és kortárs jelenével a képzőművészettől a könnyűzenén át a színpadi produkciókig.