vitezi_jatekok_bekescsaban_600x401.png
Fotó: Munkácsy Mihály Múzeum


A város főutcáján, az Andrássy úton hagyományőrzők vonulnak fel. A Csaba Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely (Gabonamúzeum) programjai május 4-én és 5-én a 15. századot idézik fel: középkori hadi bemutatók, csatajelenetek, színes vásári forgatag, kézműves mesterek vásárlással egybekötött bemutatója, népzenei koncert, gyermekjátszóház, ismeretterjesztő előadások, táncházi program és lovaglási lehetőség várja a látogatókat.

A hadi táborban a középkori fegyvereket lehet megtekinteni, amelyek használatát vitézek mutatják be, de lehetőség lesz az íjászat és a korabeli fegyverek kipróbálására is. A huszita időket felidéző szekértábort is berendeznek a rendezvény helyszínén, ebből meg lehet ismerni, hogyan éltek a korabeli emberek, amikor hadviselésre adták a fejüket. Fellép többek között a Börzsönyi Nehézgyalogság vitéz csapata, a visegrádi Szent György Lovagrend, a Fekete Sereg pedig páncélos vívásbemutatót tart.