foto_mezei_ildiko_taskovics_evagalos_viktor_600x424.png
Tünet Együttes: Az éjszaka csodáiForrás: Mezei Ildikó

A harminc évvel ezelőtt elhunyt Weöres Sándor a huszadik század második felének egyik legkülönb, ugyanakkor a társaitól is leginkább különböző, világirodalmi rangú költője. Versein gyerekgenerációk sorozata nőtt fel, de ma már csak kevesen ismerik ennek a költészetnek valódi gazdagságát, sokoldalúságát és mélységeit, színpadi műveinek szokatlanul izgalmas dramaturgiáit, vagy például az olyan eredeti műveit, mint a Psyché, A teljesség felé vagy a Három veréb hat szemmel.

 

A Gyulai Várszínház nyári évadnyitó programsorozata június 26-án egy irodalmi konferenciával kezdődik, Kenyeres Zoltán, Farkas Attila, Falusi Márton, Bucz Hunor próbálja az életmű teljességének részleteit felvillantani ?Perzselő szomjat kelteni a jóra...? címmel. Este 19 órától Tallián Mariann és Lázár Balázs versszínházi előadása, Piros ruhában, szerelemben címmel Weöres Sándor és Károlyi Amy szerelmének történetét mutatja be.

27-én A holdbeli csónakos című mesejátékot adja elő a Térszínház, a vásári képmutogató dramaturgiát felhasználva, gyerekek és felnőttek számára egyaránt figyelemkeltő módon. Este 18 órától a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című látványos, mozgalmas, összművészeti előadásának a weöresi versvilág biztosítja az elrugaszkodási pontot, s miként a híres, címadó látomásvers, úgy az előadás is számít a nézői képzelet és fantázia szárnyalására.

A kétnapos programsorozat zárásaként a Nemzeti Színház új előadásában láthatjuk a Psychét. Vidnyánszky Attila a kaposvári színészosztályával 2015-ben már készített egy igazán emlékezetes előadást a vár mögötti ligetben. Idén a részben megváltozott színészgárda ismét felvállalja a női princípium felfrissített, újragondolt változatát, ezúttal a várszínpadon.